Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 2. szám - Szilágyi Mihály: MIOK Évkönyv
f öl esi gá’ZJta a Tolnában és Baranyában élő székelyek érdeklődését éppúgy mint az eszmetörténésizek figyelmét. Jóikor jelent meg tehát Dán Róbert professzor tanulmánya a MIOK Évkönyvben A szombatos biblia címmel. Kik i,s azok a szombatosok? Miért nevezzük őket ,,zsidózó székelyeknek?” Ki alapította meg ezt a mindössze három évszázadot megélt vallást? Bethlen Gábor erdélyi fejedelem kancellárja: Péchi Simon (Kemény Zsigmond úgy tudja, hogy Székszár d és Pécs környékén is voltak birtokai) alkotta meg a szombatosok bibliáját. Az Országos Levéltárban található 530 oldalas példány 1634-ben 'készült az udvarhelyszéki Szén törzsébe ten. Szerzőjét a pfalzi Matthias Vehe-Glidus vallásfilozófiái nézetei inspirálták a kizárólag Erdélyben szerveződő szombatos gyülekezet életformáját szentesítő biblia és kommentár kiadására. Dán úgy véli, hogy Péchi a bibliakommentárba iktatta Arisztotelész, Homérosz, Platón és Vergilius egyik-másik vallásbölcseleti tételét is. A szombatos életforma vonásai: ragaszkodás a szombat megöléséhez, de vele egyenértékű parancs a hét többi napján végzett derekas munka. Betartják a zsidó étkezési tilalmakat, húsvétikor kovász tálán pogácsát esznek, nem keresztelkednek, a férfiak alávetik magukat a körülmetélésnek. Nem pereskednek és nem részegeskednek. Bibliájuk az egyenlőséget hirdeti. A vallásalapító Péchi az Újszövetségre támaszkodó feudális ideológiát „emberi toldalékénak minősíti, ezzel szemben az ószövetségi Tórában (Mózes 5 könyve) könnyen megtalálható az ősi székely szabadságjogok párhuzama. Úgy véli, hogy az istentől - Mózes által - kihirdetett Törvény megvalósítójaként fellépő Jézus nem tudta valóra váltani a Messiáshoz fűzött reményeket, ezért továbbra is érvényben kell maradnia az Ószövetségnek. A kéziratban terjesztett szombatos biblia szerzője rém dk ül megérezte az eredeti héber szöveg népi ihletettségét. Az Évkönyv felsorakoztatja a legjellemzőbb példákat Péchi stílusának érzékeltetésére. A magyar irodalomtörténet, a nyelvészet és a néprajz számára a szombatos biblia — Dán Róbert szavai szerint - „eddig kiaknázatlan forrásvidéket ígér.” Az 1981/82-es Évkönyv legérdekfeszítőbb tanulmánya Scheiber Scmdor professzor tollából került ki. A zsidó folklór nemzetközileg elismert művelője, a nagy sikert aratott Folklór és tárgytörténet szerzője, egy a széles olvasóközönség előtt ismeretlen folkloristának, Kaczér Illésnek gyűjtéseiből állít össze olyan monográfiát, amely tematikusán rendszerezi a zsidó népszokásokat, legendákat, mondákat és népdalokat. Minden téma kapcsán a földgolyó folklórjának teljes arzenáljából hozza a párhuzamokat. A tefillin (reggeli imaszíj) használatára vonatkozóan pl. a Holt-tenger parti barlangokban föllelt kétiezeréves tefillin-maradványóikat; a körömlevágáshoz fűződő hiedelem terjedéséhez számos bibliai példa mellett egy régi magyar feljegyzést hoz fel bizonyítékul („A levágott hajat és körmöt nem szabad eldobni. Szerencsétlenséget hoz. Azt el kell ásni, ezt elégetni.”) Az esküvői zsebkiendőtánc ismertetése kapcsán leírja egy orosz falucska zsidó esküvőjét, s nem feledkezik meg a 19. század eleji Botryhád zsidóinak esküvői szokásairól, amit annak idején Egyed Antal örökített meg. A monográfia megemlékezik a bonyhádi „zsidócigányzendkar”-ról, amelyet Rózsavölgyi Márk atyja: Mordchele Rosenthal vezetett; szól azokról a vetélkedésekről, amelyek a bonyhádi és somogyi zsidók között folytak a lakodalmi megbízatások elnyeréséért. A tanulmány szerzője saját élményanyagának felhasználásával is találkozunk a kopogtató zsidó egyházfi leírásánál. Dunaföldvári rabbi korában gyakorta találkozott a ,,sámmás”-sal, aki reggelenként „végigjárta az utcákat, bekopogtatott a zsidók ablakán, hogy induljanak el az istentiszteletre. Ezután az egyházfi bekopogtatott a zsinagóga ajtaján, aminek a következő magyarázatát olvashatjuk: Az üres templomot démonok lakják, de a kopogtatástól elmenekülnek. Bél Mátyásról, a 18. század polihisztoráról az Évkönyv egyik rövid, de érdekes tanulmánya emlékezik meg, éspedig hébermagyar összehasonlító szótárának ismertetésével (szerzője: V. Kovács Sándor). A két nép rokonságát valló nyelvészek táborába sorolható Bél is kelet felé nyomozva keresi a magyar nyelv eredetét. Nyelvismerete és szófejtő készsége, nem utolsósorban héber olvasmányai arra ösztönzik, hogy megírja Specimen Lexici Hebraeo-Hungarico-Harmonici című szótárát. Az értelmezés megvilágításához a magyar és héber szavak arám, görög, latin és szír megfelelőit is feltüntette. Az ismeretlenség homályából előkerült kézirat is azt igazolja, hogy a 18. század első felében a nyelvrokonság legfőbb ismérvének a szavak hangalaki egyezését tekintették. A korszerű etimológia megterem79
