Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 2. szám - Fried István: Goethe és Babits római elégiája

Goethe, az elégiás disztichonokra, a felívelés és elnyugvás egymást követő sorpá­­raira. Külön fel kell figyelnünk a pentameterek decrescendóira. Olyan eufoniás megoldásokra utalunk, mint pl. a nyolcadik sorban: .. .die Hand leite die Hüften hinab? (vezetem kezem lefelé a csípőn) Az alliterációk sejtelmes suhogásával kö­vetjük a lassú lehullást, míg a csonka láb - ismét hangzásával is! - a mélybe érés pillanatát jelzi. A följebb kifejtetteket tekintetbe véve, Babits Mihály fordítását nem nevez­hetjük igazán sikerültnek. Mintha kicsit egyszerűsítette volna, mintha kifejezetten az Erato c. kötet számára fordította volna le Goethe több rétegű és gondolatvi­lágának számos fontos elemét sugárzó versét. Ami a költemény szerelmes vers jel­legét illeti, ott nemigen vethetünk a fordító szemére semmit. Egy-két helyen talán túlzottan szabadon tolmácsol: „Sie atmet in lieblichen Schlummern Und es durch glühet ihr Hauch mir ins Tiefe die Brust.” „Lágyan aludt ő. a halk lélekzete, míg szívemig ért, zene lett.” Célratörőbb Goethe szövege, egyszerűbb és pontosabb, mint Babitsé, aki va­lamivel lágyabb, s a pentameter utolsó szótagaiban irodalmiaskodóbbá formálta az eredetit. Másutt Babits lerövidíti és szükségtelenül egyszerűsíti Goethe mondatait, és ezáltal nem pusztán fontos jelzőtől „szabadítja meg” a szöveget, hanem a versben kifejezésre jutó lényeges költői gesztustól is: „durchblättre die Werke der Alten Mit geschäftigter Hand, täglich mit neuem Genuss.” „s naphosszat a régi írók könyveiben keresek új örömöt.” Ezek azonban valószínűleg a fordítással együttjáró veszélylehetőségek, ame­lyek elkerülése majdnem lehetetlennek látszik. Több gondot okoz az eredetit a magyar fordítással összehasonlítónak az, hogy Babits nemigen vállalkozik a költe­mény gondolati elemeinek és mozzanatainak megszólaltatására; s azt a sűrítetten és tömören jelentkező emocionalizmust, amely átlelkesíti és hitelessé teszi a ver­set, elhanyagolni látszik. Így lesz a kevésbé indulati, ám annál mélyebben átér­­zett goethei kijelentésből (Froh empfind ich ...) Babitsnál felkiáltás, méghozzá kissé körülményes indítással: Ö, mily lelkesüléssel tölt el. . . Ugyancsak elejti a költő a goethei vers egyik legmélyebb és a goethei életmű összefüggéseiben is rendkívül fontos szerephez jutó, följebb már elemzett gondo­latot: „ich denk und vergleiche, Sehe mit fühlendem Aug, fühle mit sehender Hand.” „szellemen összehasonlít, lát a tapintó kéz, látva tapintgat a szem!” 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom