Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 1. szám - Kovács Sándor Iván: "Ennyi mód két phoenix öszvecsingolódik". A "Gerusalemme liberata" és a "Zrínyiász" nászjelenete

Födetlen mutatja szép keble havát,

Mely szerelmi tüzet éleszt s táplál;

Egyik felét látni a kemény, duzzadó emlőknek,

Másik felét elfedi irigy köntös.

(IV. 3i, 1-4.)

Halálos érzékiség hatja át Clorina és Tancredi párviadalának végső pillanatait, amikor ez a lehetetlen szerelem az egyetlen lehetséges módon, az ölés aktusában teljesül be, válik öleléssé: Tancredi Clorinda

Szép keblébe taszítja heggyel acélját,

S az abban megmerül, a vért mohón issza,

S az arannyal szépen hímzett köntöst,

Mely lágyan s gyöngéden simult emlőire,

Meleg folyammal önti el.. .

(XII. 64, 3-7-)

A Rinaldóért küldetésben járó két lovag, Carlo és Ubaldo előtt két ifjú hölgy úszkál, játszik a vízben, hogy eltérítsék őket „női kecs által”:13

Egyikük most felemelkedett, s emlőit S mindazt, ami a szemnek legkedvesebb,

Ölétől felfelé nyíltan mutatja az égnek,

Míg többi tagját szép fátyolként fedi a tó.

(XV. 59. 5-8.)

Szaporíthatnánk a példákat, de az eddigiekből is kitűnik: Tasso (a végletes Clorinda-Tancredi jelenet kivételével) a látható és a rejtőző, a tapasztalható és az elképzelt ellentétét aknázza ki az átmenet, az allúzió, a félig-reális eszközeivel; sohasem magát a beteljesülő pillanatot, hanem a légkört, a körülvevő állapotot, a teljesség szorongva vágyott, de el nem ért, előttünk rejtve maradó ambivalenciáját ábrázolja. A reneszánsz nyugalom és harmónia, a plasztikus jellem- és helyzetrajz kora lejárt, a felszabadult és természetes érzékiség nyílt megvallása a múlté. A késő-reneszánsz manierizmusának monográfusa, Arnold Hauser egyenesen úgy véli: „Tasso erotikáját akkor látjuk helyes megvilágításban, ha összefüggésbe hozzuk állandó pesszimizmusával és örökös rettegésével; csak így válik érthetővé, hogy az erotika nemcsak azért ölt nála olyan perverz formát, amilyet ölt, mert ez az a biztonsági szelep, amely az ellenreformációs fegyelem túlnyomását levezeti, hanem azért is, mert kénytelen nem spontán módon megnyilatkozni. Jó példa erre az elfojtott, pervertált erotikára A megszabadított Jeruzsálemnek az a szakasza, melyben Tasso egy leskelődő kéjenc sóvár izgalmával írja le Armida ruha-rejtette bájait. . .”14 És itt a IV. ének fentebb idézett strófája következik. A végletesen sarkító megfogalmazásban sok az igazság, a „leskelődő kéjenc sóvár izgalma” pedig egyenesen a szinte épp így kifejezett Arany János-i ellenérzést, az „öntetszéssel érzékingerlő”, amellett „a szenteskedő, kéjsóvár olasz” definícióját juttatja eszünkbe. (Hauser monográfiáiban ugyan egyetlen név, egyetlen mű sem képviseli

8