Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 1. szám - Rónai Béla: A Dél-Dunántúli nyelvjárásaink változása
RÓNAI BÉLA A Dél-Dunántúl nyelvjárásainak változása A nyelv mint társadalmi jelenség szakadatlan mozgásban, változásban van. Ez az átalakulás azonban nem azonos, nem egyenlő mértékű és ütemű a viszonylag egységes nemzeti nyelv változataiban: az irodalmi nyelvben, a köznyelvben, a nyelvjárásokban, a szaknyelvekben. Egyes változatok egyenlőtlenül ugyan, de fejlődnek, mások viszont megálltak a fejlődésben, sőt szemlátomást halványulnak, bomlanak. Legújabban a nyelvjárástudomány szakemberei, a dialektológusok a nyelvjárások pusztulásáról beszélnek. Nyilván nem tűnnek el nyomtalanul, hanem közelednek a nemzeti nyelv beszélt változatához, a köznyelvhez, s ennek a folyamatnak, a közeledésnek, nivellálódásnak az eredményei az ún. regionális köznyelvek. Ez a változás több szempontból is roppant tanulságos. A nyelvtudomány érdekeltségét BÁRCZI GÉZA már 1954-ben félreérthetetlen módon kinyilvánította: „...a nyelvjárás visszahúzódásának, e visszahúzódás módjának, lefolyásának és okainak vizsgálata éppen ma, a hatalmas gazdasági és társadalmi átalakulás idejében szinte a levésben, történésben megfogható folyamat, melynek vizsgálata nem is halasztható, mert a ritka alkalom elmúlik, és a nyelvnek egyik legérdekesebb eseménye megfigyeletlenül játszódik le, a nyelv és a társadalmi átalaikulás szövevényes, de most még könnyen kitapintható összefüggése a gyorsan sikló folyamatban elhalványodik és elvész a tudomány számára, ha idejében meg nem találja a maga . .. kutatóját.” (Az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei 6:86) A nyelvjárások változása természetesen elválaszthatatlan azoktól az emberektől, kisebb-nagyobb közösségektől, akik, illetőleg amelyek a nyelvjárásokat hordozzák, beszélik. Mivel a társadalom bonyolult mozgását, termelő, politikai, művelődési tevékenységét egyaránt erősen meghatározza az a nyelvi szabályrendszer, amellyel kommunikál, azaz közlőkapcsolatot létesít és tart fenn, egyáltalán nem közömbös annak a folyamatnak a megfigyelése, amelyben az egykor nyelvjárásban beszélők egy ún. korlátozott kódról átváltanak a köznyelvre mint lehetőségeiben, virtuálisan teljesebb kódra. Elég itt csupán a nyelvjárásiassága miatt szorongó, gátlásokkal küszködő felnőttek közéleti nyelvi szerepléseire, valamint a nyelvjárási vidékről a városi középiskolákba került tanulók nyelvi hátrányos helyzetére gondolnunk.
