Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 4. szám - Csányi László: Jókai szerelmes estéje

öregszüleim Arácson éltek, tisztes birtokuk a Balatonig nyúlt. Dédanyám, özvegy Fejes Sándorné, aki kislány korában Lovas határában látta az országos körúton levő gyilkos császárt, Jókairól is sokat mesélt.

Az arácsi szóbeszéd úgy tudta, hogy Jókai ott rejtegette titkos szerelmét, aki az arácsi öreg temetőben nyugszik, ahol Lóczy Lajos. Öregapámékat is itt temették el, később tragikus sorsú nénémet is. Ottilia sírját azonban hiába keressük Arácson, Meránban halt meg, ott is nyugszik, bár sírját már nyilván régen kihantolták.

A Jókai-életrajzok - Mikszáthé, Színi Gyuláé - Az arany emberrel hozzák kapcsolatba, s valóban nincs regénye Jókainak, melyben ennyire személyesen lenne jelen: a titokzatos Ottilia közvetlen modellje Noéminek. A regény legszemélyesebb vallomása, nem elszólásaiban, hanem tényétben; Goethe se vallott így magáról a Die Wahlverwandschaften lapjain, már-már napló, füredi időzésének leplezetlen, ha ugyan nem boldogan szemérmetlen dokumentumai. A Noémi-fejezet minden részletét a valóságból másolja át, s a romantikus képzelet arra kényszerül, hogy szembenézzen élete rideg tényeivel: „Maga sem tudta tán, milyen ördögöt rejteget szívében. A nő, ki szeretni nem tud, elhervad szeme láttára. 0 pedig éli a boldog napokat ott, ahol szeretni tudnak.”

A romantikus Doppelgänger-szerep egyszerre jelenti életének sejtelmes fordulatát és feloldhatatlan valóságát. Ada-Kaléh akár Mörike Orplidja is lehet, mert itt nem a hatás, hanem az életérzés logikája fontos, a gyökerek egyébként mélyebbre is nyúlnak, Goethe Wilhelm Meisteréig.

Jókai-Timár kettőssége romantikus örökség, de minden irodalomtörténeti megfontolásnál többét mond az eredeti szöveg, a maga leplezetlen valóságával; át is kell adnünk a szót Jókainak, mert a regényíró és regényhős szerepében maga késztet erre:

..Tímár legboldogabb napjait tölté kettős életének.

Semmi sem zavarta boldogsága teljességét, csak az az egy, hogy még egy másik élete is van, amibe mindig vissza kell térnie.

Ha tudna rá valami utat-módot, hogy ettől a másik élettől el tudja szakítani magát, milyen békében élhetne itten.

Pedig azt igen egyszerűen elérhetné. Csak nem kellene innen többet eltávoznia. Keresnék egy évig. gyászolnák két évig, emlegetnék három évig, aztán elfeledné a világ, ő is a világot, s megmaradna neki 'Noémi.”

A szeretett nő mögött az öreg Róza fenyegető árnya, de azzal az Ottíliáva! nem is versenyezhet, akinek „szépsége nem az az egyhangú szépség, amit a tetszelgés oly hamar megunottá tesz; ez minden kedélyváltozatnál új varázsban tűnik fel. Gyöngédség, szelídség és hév egyesült kedélyében. Együtt és összhangzatban él benne a szűz, a tündér és a nő.” Az eleven és meggyőző párhuzamokat tovább követi a boldog toll, mert Ottilia „szerelmének semmi önzése nincs; egész lénye el van veszve, át van olvadva abban, akit szeret”.

Hibátlan szerelmi háromszög, de mögötte megpillantjuk a szabadságharc eseményeinek rajzát is, mert Ottilia egy volt honvédezredes lánya, ha ugyan nem hazudik szűkös körülmények között élő anyja, aki akár Szederváry Kamilla is lehet Csiky vígjárókában. L. ezredes emléke a boldog és hősi ifjúságot idézi, a szerencsés túlélő pedig előbb jóvátételt fizet a szűkölködő családnak, majd szerelmét kínálja fel Ottíliánák.