Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 4. szám - Tüskés Tibor: "Én ott vagyok honn ..." - Illyés tolnai évei
Tizennégy éves korára, mikor elhagyja Tolnát, egy megye földrajzát, társadalmi szerkezetét és csaknem az ország történelmét ismeri tüzetesen. Gondoljuk el: még csak a harmadik gimnáziumot fejezte be, s már tucatnyi helyen járt, lakott. Élt Felsőrácegresen, elgyalogolt Sárszentlőrincre, tanult Simontornyán, Dombóváron és Bonyihádon, rövideblb-hosszab’b időt töltött Ozorán és Cecén, s a különféle pusztákat, ahol rokoni látogatáson fordult meg, nem is számoltuk. A természet és az emberi „tenyészet” megismerésének mekkora lehetőségét kínálta ez a sokszori átültetés! S még nem beszéltünk történeti tapasztalatairól, a múlt és a jelen föltérképezéséről, leereszkedéséről a múlt alvilágába, „a nemzet mélyebb televényébe”. A családban a besenyő ősökről hall. Az ozorai várat itáliai reneszánsz mesterek építik. A simontornyai várban Szilágyi Mihály, Hunyadi János feleségének, Erzsébetnek bátyja raboskodik. A cecei Béri-Balogh család neve a kuruc korba vezet. Madarász József Kölcseyvel parolázott, Wesselényi Miklóst ismerte. Iskoláskönyvében Ferenc József királlyá koronázásáról talál ékes rajzot. .. Kevés írót ismerünk, akit szülőföldjéhez olyan erős szálak kötnek, mint Ilylyést. „Szülőházam nem volt apám tulajdona, de szülőföldben páratlan örökséget kaptam. Egy fél vármegyét vallhatok a magaménak.” E szeretet alapja a sokrétű és mély ismeret. „Vagyis nem maga a táj az élmény, hanem a belső kötődés.” Az élmények roppant gazdasága, sokszínűsége, változatossága. A szülőföld emberi környezetet, anyanyelvet, természetközelséget, táj- és történelemismeretet, társadalmi érzékenységet adott neki. Szülőföld-szeretetének megnyilatkozásaiból gazdag verses és prózai antológiát állíthatnánk össze. Álljon itt előbb egy epikába oltott vallomás. A szülőföldjére látogató írót halljuk: „Átkelve egy kis halomsorozaton a fölé a hatalmas, több kilométer széles folyamvölgy fölé jutottunk, amelynek egyik oldalán a Sió, a másikon a Sárvíz ballag egymás mellett, összevissza kacsintva, kéz'kézben szinte, a Mezőföldtől a Sárköz aljáig. Ligetek-tarkázta, édenkertien buja termékenységü vidék. Párás, friss levegőjének rejtelmes áramlataiban a hatodik-hetedik faluból is idáig kígyóznak a korai harangozások, hogy - ebben a nekik való édenben - össze-összetalálkozzanak. Ezek nekem jó ismerőseim voltak.” Szülőföldélményének tömény, epigrammatikus megfogalmazását foglalja magába ez a négy sor: Hű nevelőim, dunántúli dombok, ti úgy karoltok, hogy nem korlátoltok, nem fogtok rabul, amikor öleltek, ti úgy öveztek, hogy égig emeltek! (Tolna) A bonyhádi évek alatt a két szülő közt jegesre hidegül a kapcsolat. Anyja keserűségének inkább csak jelét, mint valódi okát érzékeli a fiú. „Bizonytalan mendemondákról” hall, „valami megbénult a lelkében. Sose tudtam meg miért” - írja a Puszták népé-ben. A házasság ismétlődő zátonyra jutásáról többet elárul a Beatrice apródjai-ban. A kapcsolat megromlásában a két család idegenkedése, a nagyszülők, a pápista és a kálvinista ág, főként a két nagyanya közti felekezeti villongás, a kicsikart reverzális, a kényszerűségből vállalt áttérés éppúgy szerepet játszhatott, mint az apa dicsekvésre, kapkodásra, kétkedésre hajló természete, 23
