Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 4. szám - Tüskés Tibor: "Én ott vagyok honn ..." - Illyés tolnai évei
teket feloldani tudó szelleme, a jóindulatú egyetértés. A második osztályban a félszáz, különféle tájakról összeverődött diák az egész országot, öt felekezetet és csaknem ugyanannyi nemzetiséget képvisel; néhány beszédes név közülük: Bernhardt Henriik, Farkas Ferenc, Sűhwarcz Andor, Térrneg Sándor, Vujicsics Dusán .. . A felnőtt író sok bonyhádi emléket őriz. Önérzetes; az internátusbán elveszti a cipőfcefét, nem kér kölcsön másikat, a vizit előtt csak ronggyal tudja a cipőjét kitisztítani. Amikor szünetre hazatér, Dombóváron utazik át, meglátogatja nagybátyját, apai nagyapját, de az öreg embertől nem fogadja el az egykoronást. Egy valóságos alispán fiától tanul meg ügyes táv-sercentéssel köpni. A folyosón, az óráközi szünetekben kapja az első tüzetes fölvilágosító ledkéket a nemi élet működéséről. Tizenhárom éves korában az év végén eladott iskolakönyvek árából eszik először fagylaltot. Zeneleckéken hegedűt nyekerget. Anyjától egy gömbölyű orrú korcsolyát kap. Az alsósok futballcsapatában balösszekötő. Az osztály tanulói közül a legjobban mond verset. Vörösmartynak tolnai ihletettségű sorai zsongnak a fülében. Verseit, ifjúkori „esetlen zöngem,ényeit” most már külön, ollóval és zsákvarrótűvel csinált, zsebben hordható füzetbe írja, de a verseket mások előtt titkolja. Bonyhádi diákéveire, a városra és iskolájára - nem úgy, mint Dombóvárra - mindig szívesen emlékezik. Húsz év múlva részt vesz a bonyhádi öregdiákok szövetségének alakuló ülésén, és a látogatás után verset ír a Vörösmarty ifjúságával közös tündéri tájról: Itt kap az árva palástot, a kiskondás koronát és kardot a nyurga diák, aki álmaiban hadak élén küzd, míg népe szabad nem lesz, hős, mint a mesékben! (Búcsú) 1956 májusában ott van az iskola fennállásának százötven éves jubileumán is. Az ünnepségek után születik Bonyhádi ég című verse. Ebben futballozó diák-önmagát jeleníti meg: Szállt épp felém <a labda. Rlészaladva úgy rúgtam vissza: magam is vele szálltam egy darabig. Hogy vitte, vitte szívemet szinte beléd, bonyhádi, gimnazista ég! Szállt szemmel láthatóan a vágy. Hova hullt? Nem emlékezem. Mintha valami odafenn maradt volna belőled, ifjúság!
