Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 4. szám - Tüskés Tibor: "Én ott vagyok honn ..." - Illyés tolnai évei

A kezdeti áruidat és csodálat idővel lehűl, idegenkedve fedezi föl magában az apai örökséget, az indulatosságot. Apja ezermester, varázsló képességében a kapkodó természet megnyilatkozását, magányos szótlanságában a nyugtalanság, az utazási, kóborlás! ösztön időleges meglapulását sejti. Észreveszi, hogy apja hajlik a büszkélkedésre, társaságban szeret döntőbíró lenni. A betűt, a könyvet, az olvasást, a tanulást nem valami nagyra becsüli. Már kiskorában sem tudott egészen föloldódni apja közelségében, később még távolabb kerülnek egymástól, úgy érzi, hogy apját „a családja hálója” fogja.

Az anyai ág, a Kállayak, református, puritán família, az Alföldről, Békésből húzódott a Dunántúlra. „Nevük végén tiszteletgerjesztő történelmi ipszilon villant” - mondja Illyés. Katonák, prédikátorok ékek a családban. Volt végül egy Kállay, a múlt század elején, Sámuelnek hívták, aki fiait parasztnak nevelte, lányait paraszthoz adta feleségül. Ennek a „gyermekeibe koldusodon református papnak”, a „vad sárréti prédikátor” ősnek volt a leszármazottja Kállay Lajos, a költő nagyapja. Az 1840-es években született, kitanulja a bognármesterséget, s egy kovácslegény barátja csábítja át Békésből, Gyulaváriból Tolnába. Gyökeret ereszt a rácegresi talajban. Mébészkedik, szűkszavú, mosolygó ember, sosem káromkodik, alföldi tájszólásban beszél, újságot, könyvet - Kossuth emlékiratait - olvas. Szoros szövetségben él a pusztaiakkal. Dolgozik a béreseknek, az ispánoknak, a gazdatiszteiknek is. Vasárnap délután bölcsőt farag. Unokájának faparipát, játékkocsit készít. Nem jelenti föl a regölyi embert, aki tizenkét bölcsőt rendelt nála, de a pénzzel adós maradt. Amikor a csendőrök faggatják, csak annyit mond: „Gyerek kerül azokba így is.” Alakja fényesen él az író emlékezetében: „Olyan élvezetes volt elnézni nagyapa nyugodt, az óra sétálójához hasonló egyenletes mozdulatait, ahogy a toprot felemelte és lecsapta, ahogy a vonókést melléhez rántotta, majd visszatolta, belém mutatott egy husángot. A következő pillanatban már, mint hibátlanul sima és tiszta, kislánykarként formás küllőt mutatta felém.” Hozzá akar hasonlítani, szótlanságát példának tekinti, hállgatagságát gyakorolja. Örömmel könyveli el, amikor egy családi fényképezés alkalmával az egyik szomszéd megjegyzi: a sóik unoka közül ő üt legjobban nagyapjára.

Feleségével boldog összetartozásban, eszményi közösségben élnék. Uitz Anna hajdan belső szobalány volt; összekerülésük után a család fölemelkedését szolgálja. Takarékos, élöselméjű asszony, Illyés ezt a szót használja: „lángelme volt.. . A szellem erejébe vetette bizalmát. Művelt nő volt, meglepő tárgyi tudással és nemcsak a pusztán, de az egész járásban s talán \a megyében is párját ritkító olvasottsággal.” Menteni, segíteni akarja a családot, jószívű, pelikán-önfeláldozó ösztön vezeti, s a családnak mindig azzal a tagjával törődik, aki a legnagyobb bajban van. Lányait taníttatja, unokái iskolai előmenetelét számontartja. A két nagyanya közül Gyula hozzá vonzódik jobban. Ö az, aki kézenfogja, s elviszi Nagydorogon a vasúti töltés mellé, hogy az unoka vonatot lásson.

Négy lánya születik, regényhősökhöz illő nevet ad nékik. A legidősebb, Elvira egy ideig zárdában tanul. Katica Kölésden van férjnél. Emília a költő keresztanyja. Idát, az édesanyát ötheti ismeretség után Illés János ragadja magához. Fia, ifjabb Kállay Lajos, a költő gyerekkori példaképe (tizenhat évvel idősebb nála), református kántortanító lesz Cecén.

9