Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 3. szám - Gunda Béla: A Puszták népe és a néprajz
A Dunántúlon (Somlyó) hallstadtkori női bronzszobrok tanúskodnak arról, hogy a fejen való cipekedés hazánk földjén már évezredekkel ezelőtt szokásban volt.49 A 15-16. századi kódexeink is említik. Szent Margit a fejére tett teknőben viszi a betegeknek a húst. A török hódoltság idején a piacra a fejen cipelt tejtermékek és gyümölcs után nem szedték adót (1570). A 17. századi oklevelekből arra következtethetünk, hogy abban az időben Erdély keleti részén gyakori volt a cipekedésnek ez a módja. Ma két területen ismeretes: a Dunántúlon és Erdély nyugati vidékein (Mezőség, Kalotaszeg, Szilágyság, Aranyosszék), de Erdélyben sokkal inkább eltűnőben van, mint a Dunántúlon. Egyes nyomokból arra következtetek, hogy korábban az Alföldön is ismert volt. Erdélyben a románok, a Dunántúl déli részén a horváto'k is cipekednek fejen. Csak a nők visznek ilyen módon terhet (gyümölcsös- és ételeskosarakat, kisebb zsákot, vizesedényt stb.). A teher alá a fejre rongyból, kendőből készített tekercset (févő, koszorú, perec, pévó, tekercs) tesznek. Illyés erről nem szólt, de nyilvánvaló, hogy a pusztai asszonyok is használták a févót. Tolnából éppen a Dunatáj egyik tanulmánya is említi. Váralján (1831) a févő „tekerts - olly őszve tekert ruha, melyet midőn valamit fejeken emelnek, a tereh, és a fejek közzé tesznek, hogy a fejeket ne tőrje.”50 A bakonyi német asszonyok a fejre helyezett vászon koszorút disznószőrrel tömik ki. A fejen való teherhordás szép egyenes járást, pompás testtartást kölcsönöz a nőknek s befolyásolja a hajviseletet. A sárközi nők lenyűgözően szép járása nyilvánvalóan összefügg ezzel a cipekedési móddal, amely Erdélybe és a Dunántúlra több hullámban a Balkán felől került el a magyarokhoz. Tipikusan dél-európai, mediterrán jelenség, amely még antik hagyományokban gyökerezik. Feltehető, hogy a római kolonizációval terjedt el germán területeken.51 Pannóniái elterjedésénél is szerepet játszottak a rómaiak. Feltűnő, hogy a Dunántúlon a magyar és német falvak szomszédságában fekvő szlovák települések asszonyai idegenkednek ettől a cipekedéstől, ami annak a bizonyítéka, hogy olyan területekről költöztek a Dunántúlra, ahol ez a nagy ügyességet kívánó cipekedés ismeretlen. A szlovákok csak néhány Trencsón megyei faluban (Mojtény, Zliecho)( cipekednek fejen s ott is a nürnbergi áruval kereskedő férfiak, akik megjárták a Balkán-félszigetet. Századunk elején a Flegyalján szintén szokásban volt a fejen való teherhordás. Itt a 18. századi német telepesek honosították meg. A mediterrán vidéken nemcsak a görögrómai hagyomány, hanem a korai egyiptomi dinasztiák idejéből fennmaradt szobrok is tanúskodnak ősiségéről. Valószínű, hogy a Nílus mentéről terjedt el Néger- Afrikába is.52 Lehetséges, hogy a kezdetleges edények füleden volta hozzájárult a szokás kialakulásához. A dunántúli fejen való cipekedés mindenképpen a mediterrán kultúrák hétköznapi életével való kapcsolatunkat jelzi. A mediterrán felé vezet egy másik jelentéktelennek látszó szokás is. De mielőtt erről megemlékeznék, idézem a Három öregből a Czabuk Pált megéneklő sorokat. Az öreg béresnek már nincs ereje dolgozni: Ö két kanna között jobbra-balra hajladozva ott dülöngélt bent a pusztán, a kis borjúkat itatta. 30
