Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 3. szám - Csányi László: Rácegres koranyárban

nak a Kállayak, Urhegyiek, Ferenczyek, Janiak, s a Hadfyak, akik közül Béla bácsit én is ismertem; szép szőlleje és kiváló bora volt Ozorán, a Tükörcsös oldalában, ahol 44 vészterhes napjaiban Illyés menedéket keresett.

S itt vannak a rácegresiek, akiknek emléke belengi a tájat, a kocsissorról a süket Gyalog, a béres temetőből a szép nevű Énekes Ferenc, a Három öregből a kedves Czabuk Pál, akit mi is meghatott örömmel köszöntünk, hisz elsőnek ő tanította a betűvetést Illyés Gyulának:

A beteg béresnek., ki tanított írni engem, most is, hogyha betilt vetek, itt érzem kezét kezemben.

Az ősök, rokonok, pusztai, falusi népek Balzac bőségét idéző csapata mellett megpillantjuk Babits alakját is, „a győzelem leronthatatlan szobraként”, aki a Három öreget méltatva vallomással fölérő sorokat írt: ,,Az Illyés otthona az enyém is; a tájat - melyet leírt - az egész szcenériát én is gyerekkoromból ismerem, alakjait tnás-más példányokban emlékeimből látom visszanézni. Minden szava meghitt, nosztalgikus varázzsal cseng fülemben. S amint e költő otthona az enyém, nem idegen tőlem költői hitvallása és iránya sem. Noha nekem más úton kellett járnom, más tájakon kellett áthaladnom: a magyar Ura eljövendő útját és kilátásait én is arrafelé sejtettem, amerre ő.”

Hangsúlyoznunk kell: Babits magáénak vallja Illyés egész világát, s bár valóban máshonnan jött, gondolat és szándék közös otthonra lelt a puszták világában és a világirodalomban. Nem képzelhetők el egymás nélkül, s jellemzőnek kell tartanunk, hogy a Hősökről beszélek lázító strófáit, midőn 1945-ben „az első szabad könyvnapon” végre megjelenhetett, Babits Mihály emlékének ajánlotta, akinek „naponta megújuló biztatása nélkül tán sohasem készül el ez a költemény”. Jegyezzük még ide azt is, hogy a Hősökről beszélek 1932 nyarán készült Esztergomban, Babits vendégszerető házában, s míg a gazda a kert egyik sarkában középkori himnuszokat fordított, Illyés „az esztergomi tágegű kert” felső részében rótta a költemény szakaszait. „Földik voltunk” - teszi hozzá Illyés Gyula, de mi, jelenükön kívülállva, az irodalomtörténet egymásnak felelő tényét látjuk ennek az esztergomi nyárnak költői szándékában és eredményében.

Illyés többször járt Szekszárdon, vendégeskedett Babitséknál is, ott állt vele „a hegyen, a szőllőkben Szekszárd felett”, s a képzeletnek nem kell nagy utat megtennie, hogy a múlt időből jelenbe váltó verset idézve (Győztes óra) meg is jelenjék a kép:

állunk Mihállyal a hegyen, frissen minden folyók felett; lent népek., országok bomolnak, eltajtékoznak nemzetek, szolga telek szennybe csurognak, jön a szabadság-kikelet, mint őrszemek, rendíthetetlen állunk a kőkereszt felett.

6