Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 2. szám - Rosner Gyula: Társadalmi és etnikai kérdések az avarkori Délkelet-Pannóniában
határozásában mutatkoznak a legnagyobb ellentétek az avar kerámiával, addig a keleti anyagban pontos párhuzamok sorát találjuk meg. Az azonosságokból feltételeznünk kell, hogy a Kárpát-medencébe az avarok első hullámával, a különböző mesterekkel együtt fazekasok is érkeztek. Ezek a fazekasok Közép-Ázsiában tanulták meg a mesterséget, majd azzal a népmozgással, mely az avarokat is oly távol űzte eredeti szállásterületeikről, jöttek az új hazába. A feltételezéseket Szekszárd határában ásatások igazolták. A Bogyiszlói úton feltárt 800 síros avar temetőnek megtaláltuk a faluját is. A településen, a földbe vájt házak között - Európában elsőként - feltárhattuk az első avar kerámiaégető műhely maradványait, majd ezt követte a második, mely kemencéinek egymáshoz való viszonyából belső időrendi kérdések is tisztázhatók. A műhelyekben dolgozó mesterek magasszintű technikai ismereteiről adnak tanúbizonyságot a kemencék szerkezeti megoldásai is. Alapvetően anyag- és energiatakarékosán alkották meg - a célnak legjobban megfelelő módon - e kemencéket. A korongon megformázott és a napon kiszárított edényeket az égetőtérbe, a felső nyíláson át úgy helyezték el, hogy egymással a lehető legkisebb felületen érintkezzenek. Amikor készen voltak a „berakással”, a tetejét lefedték régi, törött cserepekkel. Ezután lassan, alig érezhetően begyújtották a kemencét. A lassú tűzre azért volt szükség, mert a hirtelen hőségtől elrepedtek volna az edények. Az egyre nagyobb erősségű tüzeléssel lassan el lehetett érni a kívánt 6-800 C fokot, s ekkor érkeztek el az edények a „fehér izzásig”. Ekkor a kemencét felülről lesározták, légmentessé tették, majd a tűztérbe erősen füstölő anyagot dobtak. Arra ügyeltek, hogy lángra ne lobbanjon e füstöt adó anyag. Ezek után a tűztér száját is lesározták. így a kemencén belül egy „redukciós” folyamat játszódott le. A füst rengeteg koromszemcsét tartalmaz. A fehéren izzó edények falába lassan felszívódott a korom, majd az egyenletes lehűléssel meg is kötődött. Ennek következtében az edények szürke színt kaptak, az égetési idő növelésével az edények színe egyre sötétebb lett, sőt a feketét is elérhette. A mesterek a keletről hozott szakismeretüket igen rövid időn belül - alig egy emberöltő alatt - bővítették, gazdagították. A rendkívül finom iszapolással felhagytak és áttértek a homokkal soványított alapmasszából történő gyártásra. így az edények valamivel durvábbak lettek ugyan, de óriási előnyük volt a korábbival szemben, hogy tűzön való főzésre alkalmassá váltak. A korai, igen finom darabok folyadékok tárolására szolgáltak, nyílt tűzön főzni nem lehetett bennük. A korai avarkorról alkotott etnikai kép tovább színesedik, ha figyelembe veszszük a Szekszárd-Bogyiszlói úti avar temető lovas temetkezéseit. Egy nép kultúrája - az új és új hatások miatt - állandóan változik. Változik anyagi és szellemi hagyatéka. E folyamat végbemehet igen lassan, vagy robbanásszerűen, de a legősibb gyökerekkel kapaszkodó hitvilág makacsul fel-felbukkan, még az erőszak ellenére is. A kereszténység elterjesztésével tűzzel és vassal irtották a „pogány” hiedelmeket, de a magyarság történetében eltelt ezer esztendő sem volt elegendő ahhoz, hogy ősi hitvilágát elfeledje. Az egy temetőn belül is eltérő temetkezési szokások etnikai különbségekre utalnak. A szekszárdi temetőben összesen 33 esetben tudtunk megfigyelni „állattemetkezést”. A 269. sír női halottjának koporsójára kecske-, vagy juhbőrt terítettek úgy, hogy az állat koponyáját és a két mellső lábát a bőrben hagyták. Elgbn-25
