Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 3. szám - Húsz Mária: Naptollú Vándor - Galambosi László költői útja, 1955-1978
Űj tartalommal telítődnek az olyan egyszerű, köznapian magasztos dolgok, mint öregség, búzakéve, melyekért érdemes élni. A panteisztikus harmóniát azonban egyre nehezebb megőrizni. Meg kell küzdeni a kénkőszagú zaklatottságokkal is. A társadalmi-emberi fenyegetettség légkörében nem zárja be ezoterikusán világát, hanem a maga módján egyre súlyosabb ügyekben emel szót már-már társadalomkritikai felelősséggel. A címadó poéma érdekes kísérlet költői teremtményeinek ötvözésére. Üj formában új esztétikai minőséget hozott létre azáltal, hogy életrajzi elemekkel tette koherenssé a képeket, versgondolatokat. Kapcsolások, tudatosítások, felvállalások gazdag konnotációrendszere jött létre. A költői univerzumát orientáló ellentétpárok dialektikus szembenállását hol puhán, az ellentétek egységeként kerekíti le, (öröm-bánat, áldás-átok), hol szenvedélyesen igenli az egyiket (hitkétely, háború-béke). Galambosi László költészete a mai magyar irodalomban egyedi színt képvisel. Nem tartozik irodalmi irányzatokhoz, csoportokhoz, ráadásul „vidéki”, ezért bár sok verse jelenik meg szerte az országban, a budapesti irodalmi élet nem hajlandó értéke szerint tudomásul venni és méltatni. Évről évre hiányoljuk a Szép versek antológiából. Költészete nem változott az irodalmi áramlatok hatására, fejlődése csak önmagából érthető. Formai elve, képalkotó fantáziája öntörvényű. A magyar költészetnek ahhoz a vonulatához kapcsolódik, amely a népdal formakincsére, tartalmi tisztaságára alapozva hoz létre magasrendű, egyetemes értékű művészetet. Fülünk, szemünk, igaz, elszokott a népdalok szemérmes, természeti képbe bújtatott mondandójának felismerésétől. Galambosi a legérzékibb szerelmet is a virágénekek tartózkodásával írja le: hajlok föléd aranysággal, rigót rejtő citerával (Tavaszodik) S a legnagyobb halálfélelem közepette csupán megszólítja rég halott nagyanyját: „ugye megvendégelsz. ■ Igazi alanyi költő. Befogadásához szokatlanul alázatos, felfokozottan empatikus befogadói viszony kell. A szómágia a költészet ősi forrásvidéke. Alig van modern költő, aki a ráolvasó szövegek trivialitásával mer szólni: Sokasodjanak és gazdagodjanak a boldog szeretők. (Utószó a Mindenséghez) Jóllehet köteteinek hangváltásain kimutatható a társadalmi közérzet alakulása is, Ö a konszolidáció, az állandó emberi értékek költője. Ennek pedig korunk elgépiesedés-, elidegenedés-veszélyes idején ázsiója van. Csak eltompultunk észrevenni. Galambosi élményei közül hiányzik a filozófia, a másodlagos irodalmi, művészeti élmények megszokott ihlete. Nincsen központi ügye. amit társadalmi érvénnyel vállalna fel. Korunk emberének az esemény, a törté42
