Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 1. szám - Fodor András: A monumentalitás József Attila képeiben

Megérkezik és megmered, kiül a hamunéma falra: egyetlen óriás ütés a hold. Halálos csönd a magja.

(Félmúlt)

A József Attila stílusán edződött-nevekedett műfordítók is immár híven szólaltathatják meg a szigorú törvényű, kozmikus-architektónikus szemlélet keleteurópai rokonjegyeit Mandelstam, Paszternák vagy Zabolockij költeményeiben. Beney Zsuzsa, Tamás Attila eligazítóan szóltak már ezekről a kapcsolódásokról.

Összegezésül még csak annyit: József Attila mágneskötésű szavaiban, delejes indulataiban, nagyralátó képeiben nem csak az erőfeszítést csodálom, hanem a humánus alkotószellem egyik utolsó kiteljcsítőjét, aki saját széttört személyiségét, betegség, csalódás morzsoló gyötrelmei közt is a maghéjként kitöltött forma, a tagolt kifejezés szilárd keretébe fogta, aki sorsa mondandóját a semmiből a semmi ellen is monumentummá emelte. Ügy igaz, ahogy egyik búcsúzó versében írja — akár profán oltárképként is elfogadhatjuk: „Megalkotom szerelmemet... / Égitestem a lábam: / elindulok az istenek / ellen — a szívem nem remeg — / könnyű, fehér ruhában”.

(Elhangzott a Magyar Tudományos Akadémia József Attila ülésszakán, 1980. szeptember 30-án.)

50