Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 4. szám - Elöljáró beszéd Beck Ö. Fülöp Iparművészeti tanulmányaim és tevékenységem című önéletrajzi írásához - Közli: Heitler László
vonalai. Mindezt egy növény különböző stádiumformáin végig. (Bimbó, feslő virág, kinyílt virág, hervadt virág, magtermés, a szár hajlásai ,a levelek hajlásai, s a tb.) „Taraxanum Officinalis” címet viselte volna ez a valóságos módszertani példának tervezett könyv. Ügy tudom, társam meg is állapodott egy müncheni kiadóvállalattal. Nem volt nehéz akkoriban vállalkozót találni ilyen kiadványra, hiszen a dekoratif művészet az érdeklődés középpontjában állott, s minden művész foglalkozott dekoratif tervezéssel. Mégis, annak dacára, hogy művünk kitervelése ilyen részletekig kiérlelődött, maga a munka semmit sem haladt ebben a 97-es évben. Az írónak éppen megjelent egy könyve, ami nagyon elfoglalta, én pedig kiállítottam plakettjeimet a Glastpalastban, és ezekkel babrálgatva találtam rá első esetben egészen önálló belső hangomra. („Tépelődés” plakettem.) Azután haza kellett térnem, és egy megrendelés néhány hónapig itthon tartott, majd újabb feladat miatt végleg itt is maradtam. A mű dolga ezzel messze elhúzódott, el is bizonytalanodott. 1898-ban az Iparművészeti Múzeumban, a Társulat egy kiállításán összegyűjtöttem addigi összes érmeimet. Ekkor jelent meg nálunk először az érem, mint önálló műfaj. A társulat ezidőtájt már erősen készült az 1900. évi párizsi világkiállításra. Teljes magyar csoport előteremtése nem volt csekély feladat. Egyes gyenge, vagy hiányzó ágakban segélyekkel és megrendelésekkel igyekeztek nívós tárgyak létrejövetelét előmozdítani. Ráth György elnök, ki a modern magyar iparművészet megteremtőjének tekinthető, követelte, hogy érmeimmel szerepeljek. Rábeszélt továbbá kicsi iparművészeti bronztárgyak készítésére. Mikor elvittem hozzá taraxanumos tervrajzaimat, megrendelt kivitelben néhányat, (4) és amikor ezeket téli tárlatukon bemutattam, akkor sikerükön nekibuzdulva, további nagy sorozatot rendelt belőlük. Így jött létre 1900 tavaszáig a bronztárgyak egész kollekciója anélkül, hogy az előre elképzelt módszert és tervszerűséget teljes mértékben sikerült volna keresztülvinni. Az első darabokon ugyanis az én növényem motívumait emberi és állatiakkal, fejekkel, egész alakokkal, kokas-, tyúk-, csiga-, bogármotívumokkal elegyítettem. Csak a későbbi, érettebbeket sikerült rendszeres és szigorúbb stílusalkotó módszerem keretébe foglalnom. Sikerüket inkább egyszerű voltukkal tudom magyarázni. Kevés híja volt, hogy megkapjam a társulat aranyérmét. Ráth György mentegette is magát, hogy I. főhercegnő kívánságára másvalakinek kellett azt odaítélni, és a jövő évit ígérte nekem. De én elkedvetlenedtem az igazságtalanságon, és 1900 után nem készítettem és nem állítottam ki többé ilyen tárgyakat nálunk. A rajzok és a könyv dolga azonban még sokáig érdekelt. Iróbarátom kétszer is eljött Budapestre a műhöz készített rajzaimat megtekinteni. Második látogatása alkalmával (talán 1903-ban) már együtt látta mindazt (és talán valamivel többet is), amit most a múzeumnak átadtam. E látogatásokon kívül is kaptam egy erős ösztönző lökést a megkezdett rajtok folytatásához. Radissich Jenő, a múzeum igazgatója, meg akarta nekem szerezni a királyi várpalota ezüst asztali készlet berendezésének megrendelését. Ez azonban nem sikerült. Mégis néhány tál, tányér, evőeszköz terve azokban a reményteljes hetekben keletkezett. Meg kell még emlékeznem tárgyaim külföldi szerepléséről is. A párizsi világkiállításon nagy gyűjteménnyel vettem részt. Ezüstérmet nyertem. Talán itt ismerte meg a „Stúdió” munkásságomat, mert a következő évben, mikor London-48