Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 4. szám - Drescher J. Attila: A Faust-figura metamorfózisai
Müller, a nagy Reigomontanus, matematikus és csillagász, akit sokirányú tevékenysége folytán ugyancsak varázsos hatalommal ruházott fel a népképzelet. De mintázhatták a figurát az orvostudor Paracelsusról (egy korban éltek), akinek kezdeti sikereit a pletyka ördögi szövetségének tulajdonította. Van olyan verzió is, hogy voltaképp nem is Johann, hanem Georg Faustus (1480-1540!) volt a heidelbergi diák, s több városban előfordult. Ha tényleg ez a Georg a keresett személy, aki polgári nevén Helmstätternek is nevezeteti magát (a Faust név erősen dívott akkor: humanista szokás), az ő élete pregnánsan fedi az irodalmi alakét: horoszkópkedvelő előkelőségek kegyeltje, de mágiáért utasítják ki, és később is anekdótafűzér övezi alakját. És itt van Agrippa von Nettesheim apát, akinek Ugyancsak köze lehetett a mintaügyhöz. A kor - mint az újbor -, forr és kellőképp zavaros, megújulását keresi lázas nyugtalansággal. A Faust-körüli mendemondák és tudóstörténetek is ezt tükrözik. Heidenberg-Trithemius mágiája, Agrippa színvonalas humanista filozófiája, a kisebb stílű szélhámosok tettei, s mindez együtt formálja a későközépkor (ha úgy tetszik: reneszánsz) neve alakját: tudós kíváncsiság, pánfilozófia, szkeptikus magatartás, ellenszegülés a megcsontosult konvenciókkal szemben, harc - ha tétova is - az újért. Az ördögi éppen az mindebben - sajátosan paradox szóhasználattal -, hogy a korban csak a vallásos hit lehet elégséges alap és bizonyíték bárminemű teória vagy tett kifejtéséhez és igazolásához. Láthatjuk, hogy az életbeli Faust alakja jobbára hipotézisekre épül, s csak Goethénél válik a latinos doktor német Fausttá, Heinrich lesz belőle. Az ember lázadása tetszik ki egyformán valamennyiükből, a megismerésvágy eluralkodása, bár eszköztáruk - amely célravezető - az ördög pecsétje miatt a merev dogmák hálójában csak a pokoljárást biztosíthatja a titkokig merészkedőknek. Vissza a népkönyvhöz A népkönyv Faustja tipikus reneszánsz figura, a közfantázia az ő titokzatos alakjával személyesíti meg az új világ erőit. Ez a Faustus a középkori rendet felrabbantó, perszonifikált néperő tehát; vágyakat pozitív eszmék hordozójaként foghatjuk fel, akit még önző vágyak is hajtanak. Kielégíthetetlen kalandvágyát az ördög segítségével éli ki, de kell is e tranzcendens beavatkozás a népremény teljesülésének érdekében. Az elkárhoztatás a korszak záradéka. A tudós kortársak alkalmankénti elfogultsága pedig érthető: némi féltékenység, részben indokolt erkölcsi megfontolások, az áltudomány elleni jogos fellépés, mindezt fűszerezi a tudós dühe a konyító kontárral szemben. Így Faust doktor meglehetős magányra ítéltetik a maga korában, a tudósok megvetették, az egyház kiközösítette, a bámész nép csodálta és gúnyolta, de varázserején fennakadt. A tudomány ellen tekintélyérvekkel hadakozó egyház az irodalomban is éreztette hatását - a célzatosság vonatkozásában. Faustnak mindig el kellett buknia, a korparancsnak megfelelően. A Faust-népkönyv a XVI. század kiemelkedő népkönyveihez tartozik, ha nem a legkiválóbb. Közismertek még e német gyűjtemények közül a Schildbürger, valamint a Bolygó zsidó. Persze akad kortárskönyv még valahány: a Barbarossa Frigyes keresztes hadjáratát megörökítő 1519-ből; a hazudós típus tán legelső nagy megfogalmazása, Münchhausen elődje, a Finkenritten (1560); a Claus Narr 24
