Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 3. szám - Fél korsó hiány (Devecseri Zoltán)

Vádolhatom magamat elfogultsággal, felületes olvasót, de ezt is vállalva, szubjektív állásfoglalással kezdem a recenziót: a FÉL KORSÓ HIÁNY a pillanatnyi egyetemességet demonstrálja. A pontosítható, újrafogalmazható - cselekedhető valóságfeltáró művészi kísérletek dokumentumaként - nagy értéknek tekinthetjük Parti Nagy Lajos, Csordás Gábor, Meliorisz Béla és Pálinkás György kollektív verseskönyvét! S mivel mottózhatnám gondolatfutamaimat, ha azt is kimondom (kimondják a költők „sorok közti” elkötelezettséggel): a „helyszín” Pécsett is - Magyarország - Meliorisz Béla négy sorával akár, a Nekierednek című versből:

Csontból van ez a délután a pásztorok mégis nekierednek a behavazott tájnak

A vershelyzet cselekvésindítása, igaz „mozdulatos” vonzattal egyértelműen jelzi: nem a némán leeresztett redőnyök mögé húzódó lovasok csutakolják itt irányra tanácstalan lovaikat, de olyan létevidenciás lények, akik az éjszakát is birtokukként birtokolják. Nincs okunk persze „transzcendens” ámulatra: földönjárókkal találkoztak nem fogják át az azt követő versek gondolatgazdagságát, a mottó értelmét vesztvén a verseskönyv lapjai közt lebeg. A partikuláris utalások viszonylagos gyakorisága nem szolgálja a versek egyetemesebb érvényű mondandóját. A - talán éppen ennek ellenpontját képező, - a nembeliségbe visszavezetni szándékozó nevek, idegen szavak arányát túlzottnak találom, nehezen szervesülnek a versek líraibb töltésével. Hasznosabb lett volna, ha számottevő tudása inkább gondolatok, mint utalások formájában jelent volna meg.

Versei ígéretet hordoznak magukban. Ígéretét a magyar költészet szebb hagyományaihoz kötődésnek, a nemzedéki gondok fölé emelkedésnek, a tisztább formák megleléséndk.

„Tilos a míves gondolat” - írja, bár itt-ott maga is rácáfol, reméljük elébb vagy utóbb minden verse tagadása lesz ennek az álításának.

(Kozmosz 1980) BAY ENDRE

tunk, akik az időt - jobb híján - „topogva várják”. „Kié” a hiba? Túlságosan gyolcsba-csavart kérdés ez, már a köteteim alapján is. S noha gerincünk létigazolása lehetne, ha nem elégszünk a félig - telt pohár filozófiájával, tárgyszerűség nélkül nem „ülne” ítéletünk. A kötet egyik költője se analógiákat keres százados elődökkel. Itt és most élnek, köztünk; s bár tudjuk, Janus Pannonius búcsúja Váradtól, vagy Csokonai ekhóhoz menekülése éppúgy nem kivonulás a „honi” bokrok alól, miként Petőfi „őrültje’’ se pillanatnyi elmezavarában lőtte át „százszor szent” golyóbisunkat (illetve csak akarta!) — költőink szereptudata, világképe, „önsúlyozása” korszerű, pontosabban: kor-szerű.

Nagy László még a „sehova kacsázik minden út” látomását is legyűrhette a „csoda-műveléssel”. Ezt azonban hamis lenne - például - Pálinkás Györgytől várnunk, mert máris kijózanít bennüket, amikoris „gyomortájt megülő szorongásainkat” emelgetve mond le a klasszikus heroizmusról, a „F öl szabdalt idő” tudatában. S nem kevésbé Csordás Gábor, mert ő tudni véli: „elköltözik a macska de nem szokik le az egérről”! A racionalitás azonban nem hagy elandalodni bennünket a „csemegéző bánatnál”.

69

e szerelem akár a véres hányás az önbomlasztás végső stációja kik segítséget kívülről remélnek és megalázhatok már bárki által

A családját vesztett emberiség kiszolgáltatottságának kiáltása ez! A fogyasztóegység - család jelenkori torzszülötte, a családtagok - egymást zabálásuk tárgyává degradáló - mohósága. A társ hiánya a költészet termékenyítőjeként mit sem változott. A harmincéves Csordás Gábor éppúgy érzi ezt, mint porladó elődei, a megfogalmazás azonban ízig-vérig új, a kor függvénye :

csekély hiány hogy ágyamból hiányzik vágyam gyászolja ölét ölelését és álnokul kedved lesem virágom s azt gondolom bár volna bármi vegyszer magam felé terelni ösztönöd

Formailag is e ciklus a kötet legjobban megoldott része. A ciklusokat előző idéze-Fél korsó hiány