Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 3. szám - Egy szekszárdi Franciaország trónján. Bajomi Lázár Endre: Arpadine (Sz. Tóth Gyula)
lett mindinkább a kelet-európai országok poézise felé irányul. (Rózevicz, Pejo Javorov, Atanasz Dalcsev, Ivan Vazov verseit magyarította többek között). Része lehet ebben Németh László kelet-európai irodalmak iránti érdeklődésének, s közvetlen inspirációjának. Szó esik még ebben a fejezetben a fordítói munka ösztönzéséről, irodalmunk külföldi misszionáriusainak támogatásáról: Thinsz Géza, Kibédi Varga Áron, Konrad Sutarski, Nino Nikolov és mások nevét említi, felhíva figyelmünket ezirányú eddigi tevékenységükre. A könyv két utolsó ciklusa (Hazai múzsa, Forgóajtó) a szülőföldről, diákkoráról, kedves hanglemezeiről, tárgyairól, zenei, képzőművészeti érdeklődésének alakulásáról vall. Színészekről (Kállai Ferenc, Tímár József, Molnár Piroska), képzőművészekről (Gerzson Pál, Szekeres Emil, Udvardi Erzsébet), olvashatunk érzékletes, élvezettel megformált miniatűr portrékat, elemzéseket. Bartók, Stravinsky emlékét idéző könyvei után ismét tanúságot tesz Fodor András arról, hogy mennyire illetékes a modern zene kérdéseiben (Rächtért hallgatva, Vujicsics Tihamér emlékezete, Vissza a modern zenéhez). Elemzi a film és a többi művészetek viszonyát, Bergman és Alain Resnais filmjeiről mond szubjektív hangú beszámolót. Fodor András könyvének ritka erénye, hogy miközben nem tagadja elfogultságát, emberi szimpátiáját, sőt: hittevő szenvedélyét a vállalt kötelmeket ráhagyományozó elődök, pályatársak mellett: mentes marad minden túlzástól, kerül minden fölösleges pátoszt; nem növeszti emberfelettivé írásainak alanyait, szereplőit; mindvégig megmarad beszámolójában választott műfaja, a napló határai közt. Hangvételének személyessége, tárgyilagosságra törekvő, fegyelmezett szerkesztésmódja sodró, izgalmas olvasmánnyá teszi a Futárpostát. (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1980). KERÉK IMRE Egy szekszárdi Franciaország trónján Bajomi Lázár Endre: Arpadine Ez is ritkán fordult elő! Egyszer azonban megtörtént. Erről a hihetetlennek tetsző eseményről Bajomi Lázár Endre új könyvéből értesülhet a Tolna megyei olvasó is, s ha kicsit is büszke szűkebb pátriájára, kihúzhatja magát, de legalábbis figyelő kegyelettel viseltethet irányában, meg a hozzá hasonló, jelent gazdagító, múltbéli tettek iránt. De hogy esett meg a híres dolog? Párizsban történt, az 1848-as februári forradalom idején: „A királyi palotában )ooo ember, lovas, gyalogos és tüzér volt 6 ágyúval. A parancsnok, látván a haszontalan vérontást, testvérgyilkolást, visszavonult. Csak ekkor határozta el magát Lajos-Fülöp arra, hogy menekül, és gyalog hagyta el palotáját ... Délután i órakor a trónteremben füstölgő puskával ültem bele a trónusba, amely néhány perc múlva kirepült az ablakon. Egy darabka vörös bársonyt hoztam haza e nap emlékére!" így meséli el a Tuilériák február 23. ostromát a Tárogató című kézzel írott lapban a hős forradalmát, Garay Antal. Róla eddig keveset tudtunk, ellentétben bátyjával, Garay Jánossal. A híres költőnél tíz évvel fiatalabb testvéröccs 1822-ben született Szekszárdon, és jóval túlélve Jánost, 1910. december 29-én halt meg. Bajomi Lázár Endre mindezeket Garay Antal Ákos nevű fia jóvoltából tudja, aki 1914-ben, más értékes dokumentumokkal együtt, kiadta apja Párizsi és hazai forradalmi emlékeim című írását. A fiú, apja emlékének adózva, így ír: „ . . . szabadságért rajongó lelke a szabadság honába vágyódott, és nem pihent addig, míg oda nem érkezett - Párizsba, ahol négy évet töltött szorgalmas munkálkodásban.” A költő Garay és öccse kapcsolatáról annyit említ Bajomi Lázár Endre, hogy János, 1848. április 18-án, levélben sürgette öccse hazatérését, „ .. mert itt nagy szükség van jó magyar karokra most". Antal hazajön, kapcsolatba kerül a magyar forradalom vezetőivel, éppen bátyjánál találkozik Petőfivel és feleségével. Beáll honvédnak. Ott találjuk Komárom védői között 1849. október 3-ig, a fegyverletételig. Később a Tolna vármegyei Függetlenségi Párt elnöke. Garay Antal, 48-as honvéd főhadnagyot, nyugalmazott uradalmi gazdatisztet, a pusztaapáti családi sírboltba temet-5 65
