Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 3. szám - A Sárköz-kutatás kezdete. Közli: Balázs Kovács Sándor
mon a megye nemessége csak ritkán szokott foglalkozni kulturális kérdésekkel. A magyar nyelv is csak mint politikai kérdés került napirendre, amelynek hivatalossá tételéért Tolna megye is komoly erőfeszítéseket tett. A nemesség értetlenül állt a feltett pályázati kérdés előtt, hisz csak most kezdtek rájönni, hogy a kialakult magyar irodalmi nyelv mellett, melyért minden diétán harcoltak, létezik egy másik magyar nyelv: az egyszerű nép nyelve. Maguk a megbízott sárközi prédikátorok is panaszkodnak a szervezetlenségre. Válaszlevelükből kikövetkeztethető, hogy szinte semmit sem közöltek velük a közgyűlés határozatából, csak annyit, hogy valamiféle tanulmányt kell készíteniük az említett témából. Azt sem tudták, hogy külön-külön dolgozzanak, vagy közösen; sem a gyűjtés elkészítésének határidejét, sem azt, hogy hová küldjék az elkészített anyagot. Ennek ellenére Ötvös István decsi és Soltra János őcsényi lelkipásztor híven eleget tett a felszólításnak és írásba foglalták - közösen - tapasztalataikat. Szikszai József váraljai prédikátor is lelkiismeretesen lejegyezte észrevételeit. (Gyűjtésük megtalálható, leveleikkel együtt: Tolna megyei Levéltár Közgyűlési iratok (1832. Lajstr. 3. 4). Az összegző tanulmány elkészítésével a megye Egyed Antalt bízta meg, aki levélben mentette ki magát e megtisztelő feladat elvégzése alól, a következőkkel indokolta elutasító magatartását: 1. távol él a Sárköztől, és még távolabb az Ormányságtól; 2. az utazással járó hosszú időre károsodás nélkül nem hagyhatná el plébániáját; 3. az egyre jobban terjedő kolera miatt egyáltalán nem is utazhat, gyakorlati tapasztalatok híján pedig érdemben nem tud nyilatkozni. Az akadályok ellenére igen elégedett a sárközi prédikátorok eredményeivel, dicséri buzgalmukat: „a mit én elmulasztottam, - írta levelében - két derékTiszteles Ur teljesített, s a hely színén lakván, helyesen is teljesített, s a kérdésre habár röviden is, de kielégítöleg megfeleltek, lnnent fölöslegesnek látám, hogy utolsó fölszólíttatásomnak értelmében, én ezen leírásra tudós értekezést készítsek. Ez nem is kívántatik. A Marczibányi kiküldöttség csak materiálékat kíván öszve gyűjteni eggy Men nemű munkának kidolgoztatására.” Ezek után a megye a prédikátorok által összegyűjtött anyagot egy kísérőlevéllel felküldte az országbírónak. Ilyen előzmények és kedvezőtlen körülmények miatt nem is csodálkozhatunk azon, hogy az alapítvány által kiírt kérdésre beérkezett válaszok nem lehettek az értékelők véleménye szerint teljes értékűek. A Tudományos Gyűjtemény 1836. évi IX. kötete a következőket írta: „Azonban e Kérdésről Tekéntetes Nemes Tolna Vármegyének bölts gondoskodásából már 18)2-dikben Martius 26-dikán Szikszai Jósef, Ötvös István és Soltra János tudós Hazánkfiai köz figyelemre méltó Töredékeket küldettek a Kiküldöttséghez.” A két prédikátor egy rövid földrajzi bevezetővel kezdi tapasztalatainak öszszegzését. A továbbiakban leírják a Sárköz nyelvjárási sajátosságait, pontokba szedve a tapasztalataikból levont következtetéseiket. Ezek után - példamondatokkal is illusztrálva - bemutatnak 61 olyan tájszót, amelynek szerintük csak a Sárközben használatosak. Természetesen ez a kijelentés pontatlan, hiszen több 45
