Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 3. szám - Pomogáts Béla: Az élet álom - Jékely Zoltán költői indulása
A hegytetőn hiún rikolt a páva, az éjszakától félti köntösét; az álom hüs ében-oázisába cammognak már fáradt felhő-tevék. Üvegcimbalmos tücskök muzsikálnak - van a világon még szebb zenekar? - Most kellene megállnia a nyárnak, mielőtt még az álom eltakar. A költemény a nyári természet végtelen gazdagságát mutatja be, tarka színeit és harsány hangjait idézi fel. A kép, amelyet rajzol, igen mozgalmas: pávák rikoltanak, tücskök muzsikálnak, petúniák árasztják illatukat. A gazdagság és mozgalmasság azonban csupán időleges, megérkezik az alkony, az élénk táj lassanként elcsendesül. A mozgalmas természeti képek és a rájuk kúszó alkonyi árnyak ellentéte az élet és a halál ellentétét érzékelteti. Az eleven természet és a fenyegető elmúlás feszültségét egymást gyorsan váltó képek fejezik ki. A „hiún rikoltó páva” és a „fáradt felhő-tevék”, a „szép zenekar” és a mindent „eltakaró álom”, a tücskök ,,nyáresti dala” és a „lankadt szüzek, pilledt petúniák” képe gyors egymásutánban villan fel, s így különös „képi ritmust” teremt. Hasonló ritmust hoz létre a költemény érzelmi hullámzása. Az életörömről tanúskodó élénkség és az elégikus érzésből fakadó szomorúság sajátos hangulati feszültséget okoz. Ez a feszültség lendíti előre a versszöveget. A Szép nyári zenekar mintha az ihlet egyetlen lendületében született volna. Ezt a lendületet fejezik ki a szabatos hatodfeles, illetve ötös jambusok és a zeneileg nem túlságosan feltűnő keresztrímek. A frissen pezsdülő élet és a fájdalmasan közelgő elmúlás szembesül egymással, életöröm és haláltudat egymást szövi át. A haláltudat és az életöröm költészetét személyes értelmű tárgyi világ kelti fel. A versek színterét befelé forduló erdélyi városok, elhagyatott zugligeti sétányok és éjszakába merült budai utcák adják: hervadó gesztenyefasorok, avarba borult őszi utak. Valójában „urbánus” jellegű világ: a harmincas évek Budapestjének városképe és hangulata. Kevesen figyeltek fel arra, hogy Jékely Zoltán mennyire a város lakója és énekese. Még természetbe hívó nosztalgiája is a városi ember érzése, menekülés az urbanizációs nyugtalanság, a világváros lázas sokadalma elől. Verseiben természetes módon kap kifejezést Budapest sajátos hangulata, folklórja és mindennapi élete. Kosztolányi Dezső, Fenyő László, Zelk Zoltán és Vas István mellett alighanem ő avatta igazán költői tárggyá a főváros életét a harmincas évek közepén. Csakhogy amíg költőtársai a pesti oldal: a mozgalmas körutak, a fényes Belváros vagy éppen a szegényes Józsefváros köré fontak költői mitológiát, ő a budai városrészek természeti képét és emberi világát örökítette meg. Éjfél Budán, ősz a Városmajorban, Tavasz a Városmajorban, Lézengés vasárnap délután, Séták a Zugligetben és Téli éjszakák című költeményei elégikus életképekben és természetleírásokban idézik fel ifjúságának: magányos kóborlásainak és gyengéd udvarlásainak színterét. A Városmajor korhadó faóriásai, a Zügliget kanyargós sétányai az elhagyott erdélyi városokra emlékeztetik. Nosztalgiája kap táplálékot a régi Tabánban és a csendes Rózsadom28
