Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 2. szám - Tandori Dezső: „Hogy emlékét megőrizzük, érdemeit tudatosítsuk”

Lehámoz.” Ez egészen különös, bizarr, megragadóan fájó kép, s bizonyos objektivitása csak fokozza ma is élvezhető hatását.

Az 1941-es kötet szemlélete semerre se „mutat” ma már, sőt, annak a gondolatvilágnak némi új-leplű hajtásai sem valóban aktuálisak. De -más dolog a költői erő egy-egy -megvalósult töredéke, melyet restaurálni: nem azonos az elévült gondolatiság olykor túlzottan is restaurálódó állagával. Csak a lírai vívmányokkal foglalkoztunk itt, már amennyiben ezek a szemlélettől elszakíthatok. Nem szakíthatok el; ezért van az, hogy az igazán jelentős életművek alapfeltétele a belső egység. Hogy a kifejezés a tartásból adódjék. Cserhát Józsefnél nem az egységes, máig eleven szemlélet érhető tetten, hanem az a különös mutatvány (mutatványa egyfajta költősorsnak?), ahogy a küzdő, széttöredező, pusztuló sosem-egészből a villámfényű pillanat kirobban. Szóba foglalva, megmaradás reményével. Amikor így közelítünk a költészethez, semmivel sem kisebb a föladat, mint ha kiforrott, tudottan érdemes, „nagy” eredményeket méltatunk. Az igazság szemernyi részei is önbecsülésünket mérik, ha kallódni nem hagyjuk őket.

3

33