Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 2. szám - Sebestyén Sándor: Utazások a Dél-Dunántúlon 1933-1934-ben
de természetesen figyelmeztetett bennünket, hogy miután a kormány külpolitikája neutrális, soha ne forduljunk a hivatalos Németország ellen”. Az utóbbiban némi ellentmondás is volt. Mindenesetre magánemberként felhatalmazta Zilahyt — külön hangsúlyozta, hogy persze nem mint miniszterelnök —, írjon cikket e tárgyban valamelyik francia lapban. Ami Kozma és Bethlen másik vádját illeti, hogy ugyanis mit ér el a különféle kirohanásokkal, Zilahy külön is leült Kozmával, aki azonban fenntartotta véleményét. Ezért is írta Zilahy: „...legutóbbi beszélgetésünk után egy kicsit letörve mentem haza...”. Majd Zilahy megismételte korábbi álláspontját: a belpolitikai kérdések, problémák terén nincs előrelépés, s kinyilvánította: Kozma egy kicsit itt is sötéten lát. „Ha nem vagdalkozom, talán Gyula (Gömbös — S. S.) sem jutott volna odáig, hogy újra és mélyen gondolkozóba essék a dolog fölött. Ha ez nincs is így, nekünk mindenesetre szükségünk van arra, hogy ilyen illúziókból táplálkozhassunk!” Majd annak adott hangot, sajtóhadjáratuknak már az első eredményei is jelentkeznek, „valóban megmozdult valami, sőt már a telepítési kormánybiztos személye is ki van jelölve”. Ehhez azonban hozzáfűzte: „persze nem az, akit én szerettem volttá",14 Ugyanis Vass Elek kapta e megbízatást, akivel szemben valóban jogos fenntartásókkal viseltetett Zilahy Lajos. A kormány „reformpolitikáját” illető optimizmus azonban egyáltalán nem volt indokolt a lapszerkesztő részéről. Bajcsy-ZsilinsZky viszont nem az a politikus volt, akit könnyen el lehetett téríteni terveitől, hiszen már az eddigiekből is határozottan kirajzolódott, hogy a hazai fasisztaellenes erők élére tudatosan állt. És hogy számára milyen megrázó volt a baranyai utazás, bizonyítja, hogy szinte újrafogalmazta korábbi programját. Minden korábbitól messzebbmenő követelésekkel állt elő. A Vissza Kossuthoz, előre Kossuth-tal című cikkében15 nyíltan kijelentette: „Mindent meg kell tagadnunk, ami itt 6y óta történt, válogatás nélkül...” Szakítanunk kell „minden konzervatív politikával, még a legjobb értelemben vett széchenyis fogalmazású ,fontolva haladás’ gondolatával is.” Egy ilyen lassú ütemű politika számára már nincs idő. Hiszen Gömbös 95 pontjának meghirdetése óta semmi „számottevő változás” sem történt. „Fölytatjuk Bethlen István gróf külpolitikáját, egyetlen falut se telepítettünk, maradt a magyarok katasztrófáját előkészítő birtokmegoszlás. . .”, az agrárolló még szélesebbre nyílt, kialakult „a szociális igazságot egyenesen megcsúfoló jövedelemelosztás”, a pusztító adórendszer, minden „gazda, iparos, kereskedő, munkás, kistisztviselő egyaránt valóságos Jeketepéterje’ ... a gyűlöletes társadalmi játszmának’. Külpolitikailag sem indokolt „a volt hármasszövetség burkolt német vazallátusa..., amely kiszolgáltatta a magyar nemzetet, művelődést és államot a német imperialista érdekeknek és közvetlenül a mai katasztrófába sodort bennünket.” A kossuthi politika belső és külső alapjaihoz térjünk vissza, nem a 67-es korszak eszmevilágához és rendszeréhez, ezen az alapon fogalmazzuk újjá politikánkat. A baranyai út tapasztalatait vázoló cikksorozatról a képviselőházban Mojzes János kisgazda képviselő számolt be. 1934. május 29-i beszédében azonban mérsékelt hangot ütött meg a kormány felé. Azt azonban elismerte, hogy a dunántúli magyarság pusztulásáról étkezett hírék valósak. Mindez az ottani „túltengő nagy24
