Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 2. szám - Sebestyén Sándor: Utazások a Dél-Dunántúlon 1933-1934-ben
son védőbástyát, s ezért lépett be a háborúba, és éppen ennek alapján kellett szétdarabolásával bűnhődnie”. Majd jogosnak nyilvánította a magyar revíziós törekvéseket: az ezirányú erőfeszítéseket „más nagy nemzetek is alátámasztják”, célzott a német támogatásra. E „békés revízió”-nak azonban elengedhetetlen feltétele — hangzott figyelmeztetése —, hogy Magyarországon „a nemzeti koncentrációt”, az ország belső helyzetének „szellemi erősítését” fokozzák. Nyilvánvaló, hogy Papén válasza célzás volt a magyar ellenzéki körök németellenes megnyilvánulásaira, melyek a revíziós nemzeti egységet veszélyeztették, s figyelmeztetésnek szánta: Magyarország előtt csak egy út van, felzárkózni a németek mögé. Papén mondanivalója élénk ellenzéki visszautasításra talált magyar részről, különösen a kisgazdapártiak elégedetlenkedték, akik parlamenti felszólalást is kilátásba helyeztek — mint mondották ,,a pángermán agitáció ellen”. Mielőtt azonban bármilyen konkrét lépést tettek volna, újabb éles támadás jelent meg az ellenzék ellen. Most a kormány félhivatalosa, a Budapesti Hírlap intézett kirohanást ellenük. „Az ország érdeke” című vezércikkében7 figyelmeztette őket, ugyan a kormány a „szabadkéz” politikáját követi, de nem tűrheti, hogy „a német Birodalommal fennálló jóviszonyát” féktelen agitációval veszélyeztessék. Ugyan vannak jelek „nemzetiségi agitációra” hazánkban, de ezek „kinövéseinek lenyesését mind belpolitikai, mind külpolitikai szempontból” a kormány feladata elvégezni. Majd figyelmeztette a vezércikkíró az ellenzéket, a kormány „nem fogja tűrni, hogy . .. irántunk barátságos indulatot mutató külállamokhoz való jóviszonyát könnyelműen megzavarják”. A kormánylap cikke rendkívül nagy felháborodást váltott ki Bajcsy-Zsilinszky Endrében is. A politikus, aki ékkor már jó ideje „a horogkereszt-ellenes mozgalom legtevékenyebb irányítója” volt — miként egy 1934. április 10-i hatósági bizalmi jelentés8 is megjegyezte — április 13-án felkereste Zilahy Lajost, a Magyarország és Salusinsky Imrét, az Est főszerkesztőjét, és megbeszélte velük, hogy főként a Magyarországban cifcksorzatot indítanak a német agitáció ellen. Az idézett jelentés szerint Bajcsy-ZsilinsZky adatokkal rendelkezett és bizonyítani kívánta, hogy „egyrészt a dunántúli vármegyék főispánjai, alispánjai, főszolgabírói, másrészt egyes esendőn és katonai vezető tényezők köréből többen vannak, akik nemcsak eltűrik, de támogatják is ezt az agitációt”. Bajcsy-Zsilinszkyhez adatokat juttatott el e tárgyban Bállá Antal, a Pesti Hírlap neves külpolitikai szerkesztője is, aki a Nemzeti Radikális Pártnak is vezetőségi tagja volt. Bállá nemcsak megakadályozta a Papén alkancellárral készített interjú löközlését magyarul a Pesti Hírlapban, hanem adatokat szerzett be arra nézve is, hogy „a magyarországi pángermán agitáció sajtóorgánumai számszerűen milyen támogatást élveznek külföldről, és hogy a magyar kormány által jelentős összegekkel támogatott egyes külpolitikai orgánumokban is milyen német propaganda folyik”. Bajcsy-Zsilinszky ezek alapján kilátásba helyezte, hogy a képviselőházban meg fogja nevezni az ügyben érintett főtisztviselőket. Ez alapján Bajcsy-Zsilinszky magánbeszélgetésekben hangoztatta, Meskóék fasiszta mozgalma „jelentéktelen semmiség ahhoz az agitációhoz képest, mely Magyarországon az elnémetesítés érdekében hivatalos aszisztenciával folyik”. Kijelentette, eddig ugyan megelége22
