Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 2. szám - Gacsályi József - Töttős Gábor: Bartók Tolna megye sajtójában (1909-1961)

ra erre is sor kerül, igaz a bonyhádi iránytól függetlenül. Ez is jelzi, nem helyi ötlet a távlatok felvillantása, az értékek makulátlan megőrzésére való törekvés és nem elszigetelt jelenség az igazabböl való ilyen erőgyűjtés, vagyis a szellemi ellenállás sem.

Aki mindezt megfogalmazza, Péczely László, népi humanista filosz. Ekkor Dombóvárott tanít, s ez az első dokumentumunk arról, hogy a helyi sajtóban is (a Tolnamegyei Hírlapot Dombóvárott szerkesztették és adták ki!) hangot ad véleményének. Nem túlzás, ha írása címéből — Üj műveltség felé —, tartalmából felidéződnek bennünk az Apolló-ismettetés szavai „egy boldogabb, emberebb kor”-1 várva, a jelent figyelmeztetve alkot elképzeléseiből máig érvényes rendszert.

Ebben „íróinknál semmivel sem kisebb jelentőségű, magasztos hivatást töltenek be zeneszerzőink, élükön Bartók Bélával és Kodály Zoltánnal, kik a már elkallódófélben lévő hatalmas népdalkincsünk felkutatásával és lejegyzésével, s a belőle kisarjadt, világszerte megcsodált új magyar klasszikus műzene ma még fel sem mérhető szolgálatot tettek magyarságunknak.” S épp ezért is oly fájó számára, hogy „Igen sokan majdnem érthetetlen gyűlölettel fordulnak el egyik legnagyobb nemzeti értékünktől: a férfias magyar népzenétől és új magyar klasszikus zenétől ..

(Péczely László: Űj műveltség felé. = T H 1943. [!] július 3.)

Minden, minden Adyra vall:

„Most perc-emberkék dáridója tart,

De építésre készen a kövünk,

Nagyot végezni mégis mi jövünk,

Nagyot, szépet, emberit s magyart.”

Hogy ez teljesüljön, teljesülhessen, minden apró lehetőség maradéktalan kihasználására szükség van. Ilyen volt, amikor „ ... december 8-án tartotta a Szent Orsolya rendi zárda dísztermében Prohászka-emlékestjét a dombóvári urinők Mária Kongregációja”, amelyen „Zdeborsky Mária Kodály—Bartók-dalokat énekelt kedves közvetlenséggel, a kongregáció tagjai és az intézet növendékei pedig egy misztériumjátékot adtak elő ...”.

(Prohászka-emlékest a Zárdában. = T H 1943. december 11.)

Ez egyben a felszabadulás előtti utolsó említést jelenti. Azonban — a kontinuitást egy személyben is példázva — érdekes véletlen, hogy mindjárt az első 1945 utáni adatban ismerőssel találkozunk: Zdeborsky Mária a dombóvári fiúiskola gyermekkarát tanítja be és vezényel a Kodály Zoltán születésnapjára rendezett hangversenyen.

Még nagy jelentősége van a személyes jelenlétnek is — Kodály Dombóvárott ünnepelte hatvanharmadik születésnapját — de az életmű értékelésében már közrejátszik, hogy alkalom, lehetőség, és legfőképpen megfelelő légkör volt a jobb megértésre és ismerésre. Bartókra is érvényes — bár Kodályra mondják — az ember és mű előtti tisztelgés: „A lélek kifejezésében gyarló szó valóban elégtelen anXI