Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 2. szám - Bodri Ferenc: A vendéglátás emlékei - Gundel Imre és Harmath Judit könyve
(köztük az egykori Ilkovits) leírása, historikus elemzése okos és elragadó. Egy-egy kedves vendég és történetek a korántsem tudós alaposságú „intézmény-portrékban”, mindaz, ami ízt ad a lexikális „gerinchez” tehát. Az előszó abbéli kifogásaival, hogy pl. a Budapest Enciklopédia (ott Lexikon) a vendéglátás sajátos helyzetét eleve rosszul értelmezi, és a Magyar Életrajzi Lexikon csak hét vendéglátóiparost érdemesít bemutatásra, eléggé el nem ítélhetően, csak c^vetérthetünk. És bizonnyal ugyanígy avval is, hogy a szerzők a „felszabadulás utáni események ismertetését, kellő történelmi távlat híján, nem tartják feladatuknak” bár „a legfiatalabbak kedvéért az utolsó bar?nadszázad fő tendenciáit röviden mégis érintik, hogy e keskeny híd átsegítse őket a ?núltból a mába” - ez mégis csak megnyugtató. Jórészt megszűntek az itt tárgyalt intézmények, és ha keskeny is e híd, talán átvezet mégis a szakadékok fölött. A kötet végén váratlan meglepetés következik: a harmadik rész nem a tartalommutatóban ígért Emlékezzünk, hanem a Vegyes ízelítő című fejezet. Ebben az „ízek és színek tobzódásának” élményes leírása, a szakácsmesterség szerszámainak, az ételés italkuriózumoknak, a pincéreknek, szállodaportásoknak és szállítóknak bemutatása, mellettük a kiállítások, nemzetközi kapcsolatok, az egykori szaksajtó ismertetése olvasható. És végül az Emlékezzünk-fejezet, amelyben „búcsúzásul két fontos dolog”. Az egyikben a szerzők a meg nem említettektől kérnek elnézést. A másik a „vendéglátó gyönyörök névtelen katonáira, ismeretlen hőseire, szerény napszámosaira” (pl. „a Nyomorék Toronyi Erzsébetekre, akik egy életen át csak burgonyát, hagymát és zöldséget tisztítottak” mindannyian) emlékezik. Majd váratlanul és minden átmenet nélkül a Gundel-család izgalmas családfája következik, mellette leírva a „családfar észtetek, a vendéglátóiparosok családi kapcsolatai”, a tabáni térkép és ennek mutatója utóbb. A leírásnak csak a címe ígér pikáns részleteket. Végül a név- és helymutató mindenben eligazít: ki és mi, hol található a könyvben, az említett intézmény Budapest mely he* lyén volt (van), megismerjük innen még 3 név- és címváltozásokat is. Pl. a Két Pisz* toly fogadó valaha a Múzeum utca, Kálvin tér és a Baross utca trapézsarkán állt} ama grundon, ahová jelenleg oly sután bá múl az OTP-hirdetés. Szinte látjuk a „keskeny hidat”, amely a Kecskeméti utca és a Múzeum körút sarkán álló másik grundra vezet, ott is volt vendégfogadó. A kötet tudományos igénye és máza ellenére kellemes és sokakat andalító adat- és anekdotagyűjtemény. Megtudhatjuk pl., hogy Trend Emil, a Három Holló tulajdonosa Krúdy ábrázolásával ellentétben: nem volt púpos - adjunk elégtételt neki. No meg az is itt olvasható, hogy a Terézvárosi Sörcsarnokba sokan jártak, hogy „sörbe mártogassák bajuszukat”. - Mint ez köztudott, ma a Kőbányai Világost (ha éppen kapható) üvegből isszák, így tisztán marad az esetleges bajusz. És hol adnak ma (mondjuk) ropogós sóskiflit vagy meleg hasét a Kinizsi mellé? Ugyanígy felrúgódott már az a tiszta és nemes hagyomány is, hogy „sör mellé soha nincs zene”. Ez pedig nem kevés vonzerő volt már a sóskifli és a meleg hasék idejében is. És bár Vampetics úr fővárosi bizottsági póttag volt, de mikor a hideg orkán elfújta a hét végi csúcsforgalmi vágyait, minden méltóságát meghazudtolva dobta utcára az előkészített ételeket és (bár németül) módfelett káromkodott. Nem figyelmen kívül hagyandó adat! És a legnagyobb örömmel olvassuk a kissé sután szerkesztett és olykor döcögő stílusú kötetben Bródy Sándor, Krúdy Gyula, Füst Milán, Heltai Jenő, Nagy Lajos, Szabó Dezső, Vas Gereben, Jókai és Mikszáth (mellettük társaik, a „halhatatlan törzsvendégek” között, akik munkásságának a vendéglátóhelyek szerves tartozékai voltak) kellemes emlékeit, az általuk leírtakat és a velük történteket. Élményes és hasznos (végtére is, ki tudta, hogy a Balaton kávéház Schramek volt előbb?) szakmunkát kapott a kezébe az érdemes és érdeklődő olvasó. Hamarost elfelejti a lapozgatás közben az előszó harcosan tudományos kizárásait és ígéreteit. A „keskeny híd’’ a „történelmi távlat” ösvénye után örömmel olvasgatható történeteken át vezet. Mint egykor az igazi urak a ropogós sóskifli és a meleg hasé mellett, mi e könyv mellett ejtőzhetünk. Bajszunk (ha van) a nosztalgia habfürdőjébe ér, de mindez megbocsátható. (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1979.) BODRI FERENC 79
