Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 2. szám - Csűrös Miklós: Két költő: Fodor Andrásról, Bertók Lászlóról

tani eszközeit. A lendületesen magával sodró dikció példái között (melyeket, félreértés ne essék, nem értékelő, csak megkülönböztető célzattal állítunk szembe a görcsösebb, fojtottabb hangú megszólalásokkal) különlegesen izgalmas vállalkozásnak számít a Dédapám, március c. hosszabb kompozíció. Két, önmagában is megálló, de nem folytathatatlan fejezete jelent meg eddig; mindkettő egy-egy hatalmas lélegzetvételre valló, zuhatagszerű hosszú mondatból áll, és visszatérő vezérszólamok, valamint a témát új meg új oldalról bemutató változó részek, továbbfejlesztések ütemes lüktetésének elvére épül. Ha ismerjük is a kiváló és méltán divatot diktáló műveket, melyek a magyar vers egyik változatát az utóbbi években az epikához, az élet mint talált tárgy megtisztításához, az emlékirathoz, a regényvázlathoz stb. közelítették, Bertók eredetisége vitán fölül áll; sőt az öszszehasonlítás fényében talán még tisztábban rajzolódnak ki az általa teremtett változat megkülönböztető erényei, a nemzeti történelem, a családi krónika meg az egyéni élet nagyszabású együttlátása, az évszámokkal folytatott, matematikailag is szabatos játék szikár derűje, és az a végig a parázsló izzás állapotában tartott számonkérő neheztelés, amellyel a kiegyezés kora ellen betyárként lázadó dédapa meg a személyi kultusz idején fekete gépkocsin börtönbe hurcolt ártatlan fiatalember sorsának összekeveredését elbeszéli.

Történelmi gyökérzetével és mába átnyúló lombozatával együtt tárul elénk a dédapa-versekben egy olyan súlyos, nem egyéni és nem „véletlen”, hanem az egymást követő nemzedékek életének folyamatosan fölhalmozódva kialakult hátrány-helyzet, amelynek ábrázolása legalább Arany Bolond /.stó/Ltöredékc óta gondja és adóssága irodalmunknak. Más kérdés viszont, ki hogyan hasznosítja az előnyt vagy küzdi le a hendikepet, amellyel indult. Bertók László azt a programot tűzte maga elé, hogy a tényként elfogadott valóság rideg talajára „saját erőből” épít „egyetlen hazát”. Ami irodalmi pályája eddigi mérlegét illeti, legutóbbi önéletrajzában „majdnem öt” megjelent könyvről, s egy kiadásra váró kész új verseskötetről adhatott számot. Akadnak nemzedék-társai, akiknek verstermése mennyiség dolgában fölülmúlja az övét, de még az ilyenek többségéből is hiányzik Bertók alkatának egyik legszerencsésebb adottsága, a pontos arányérzék, az életmű alakításának egyszerre ösztönös és tudatos ökonómiája. Bizonyos, hogy eddigi lírai életműve beleférne egy karcsú kötetbe, de ez az elképzelt gyűjtemény az egységes alaptónusnak és az elkülönülő árnyalatoknak, a nem túlírt, de a kerekdedség, a szerves keletkezés és lezárulás benyomását keltő ciklusoknak olyan belső rendjét mutatná, amelyik csak igazán szuverén költőegyéniségeknek, a „növésterv” leghalkabb sugallatait a kor növekvő zajában is meghalló, érzékeny tehetségeknek sajátja.

12