Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 1. szám - Kerék Imre: Takács Gyula: A harmónia keresése
Takáts Gyula: A harmónia keresése Az 1971-ben Egy kertre emlékezve címen megjelent esszégyűjteménye után újabb kötete: A harmónia keresése Takáts Gyula azóta írt esszéit, tanulmányait, irodalomtörténeti jellegű publikációit tartalmazza. A változatos témavilágú könyv szerves folytatása az előzőnek: ugyanúgy kapcsolódik ahhoz a költői világhoz, amely Takáts verseiből rajzolódik elénk, s éppoly érzékletes, eleven, értékes egyéni megállapításokban, jellemzésekben gazdag portrékat kapunk írásaiban mestereiről, kortársairól: költőkről, festőkről, s hasonló gonddal, szeretettel vall emlékeiről, a természeti környezetről, melyben él: a Balaton-vidéki, somogyi világról. Azonban ha tematikailag lényegében meg is marad ebben a körben, sok vonatkozásban egyúttal túl is lép ezen, az előző könyvében felvázolt témákat más oldalról világítja meg. Janus Pannoniusról, Csokonairól, Berzsenyiről, Egryről, Rippl-Rónairól szóló újabb tanulmányai, cikkei tovább árnyaljákbővítik a bennünk már régebben kialakított képet. Egyben arról is tanúskodnak, hogy Takáts Gyula irodalomkutató buzgalma azóta sem lankadt. Olyan új felfedezésekkel szolgál, mint Berzsenyi utolsó keltezhető verse, vagy Kisfaludy Sándor ismeretlen levele Döbrentei Gáborhoz. A kötet első ciklusa - A természet és a szép együtt egész - Janus Pannoniustól Petőfiig pásztázza végig az elődök sorsát, munkásságát, bennük azt kutatva, ami művükből korunknak szóló üzenet, esetlegességeken túlmutató törvény, egyetemes tanulság. Hangja átforrósodik, amint a szeretve tisztelt régi mestereket idézi. Janus Pannoniusról szóló egyik írásának közvetlen élményszerűségét fokozza, hogy benne Takáts levélformában fejezi ki háláját a sors- és életformádó élményért, amit tőle kapott pécsi egyetemi éveiben. Felidézi az indulás időszakát, a barátokat: Kardos Tibort, Weöres Sándort, Jékely Zoltánt, Csorba Győzőt, Nemes Nagy Ágnest, akik vele együtt Janus szellemi égöve alatt indultak pályájukon. S ami több évtizedes, Berzsenyi emlékét, kultuszát ápoló tevékenységéből következően természetes is: különösen értékesek és kiemelkedőek a könyv Berzsenyi-tanulmányai. (Ezek külön kis füzetben is megjelentek a Somogyi Almanach 24. számaként: Takáts Gyula: Hódolat Berzsenyi szellemének — Versek és tanulmányok, Kaposvár, 1976.). Az igazi poézis keresése címűben levelezésüket vizsgálva, Berzsenyi és Kazinczy eltérő ízlésvilágát, ellentétes költői karakterét állítja szembe egymással, s nem rejti véka alá véleményét, hogy a literátor-diplomata ellenében a Berzsenyi megtestesítette költőtípus mellett foglal állást. Meggyőző érveit Takáts nem elvont spekulációkból meríti, hanem a leveleket vizsgálva, feleseltetve egymással jut el végkövetkeztetéseihez. Megerősíti a többször cáfolni próbált irodalomtörténeti tényt, miszerint Berzsenyi elnémulását nem okozhatta más, mint Kölcsey kritikája. Bécsy Ágnessel ellentétben nem hiszem, (ld. a fenti kiadványról szóló recenzióját az Irodalomtörténet 1978/2. számában, 560. oldal), hogy az „évfordulók légköre" idézte elő csupán a Berzsenyivel régóta foglalkozó Takáts elfogultságát, s azt sem, hogy: „ez a fajta indulat egyoldalúsághoz vezet”. (Ugyanez írásában „Kölcsey kristály jelleméről” beszél Takáts, mit sem vonva le érdemeiből.) Bizonyára közrejátszottak más okok, családi s egyéb gondok is Berzsenyi ihletének elapadásában, az azonban nehezen cáfolható, hogy ehhez a döntő impulzust Kölcsey recenziója adta. Az sem lényegtelen, hogy a kényszerű „esztétikussá üstököltetés", a méltó válaszra való hosszas készülődés stúdiumai aligha sokszorozhatták meg versírókedvét. Kölcsey utólagos beismerése, lelkifurdalásának kései megvallása is arra utal, hogy tisztában volt vele, mekkora sebet ejtett Berzsenyi költői önérzetén. Ez azonban már nem szépíthetett semmit a „húsz évi társtalan és levéltelen támadó magányon”. Takáts fő érve: „E mögött a drámai egymás és az igazi poézis kersése mögött Berzsenyi felől remekmű ragyog, mert Berzsenyinek a műve a végsőkig csiszolt tökéletesség. Tökéletes, tehát mindig időszerűi" Harmónia és Diotima c. írása Berzsenyi és Hölderlin költészete között von párhuzamot és Berzsenyi „hellenikáját” állítja (eszmei-költői értékében is) fontosabbnak, mint hagyományosan hangsúlyozott Horatius-követését. A törekvés kétségkívül új és nagyon pozitív, föltétlenül Berzsenyi hitelisebb megítélése felé mutat. Olyan irányt jelöl ki vele Takáts Gyula, amit irodalomtörténetünknek minden bizonnyal követnie 68
