Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 1. szám - Bencze László: Egy festő feljegyzéseiből
Bartók zenéjét én — szerencsémre, s talán annak következtében is, hogy ifjúkoromban csellistaként játszottam vonósnégyesekben — igen korán megismertem és megszerettem. Főiskolás koromban már. Hallottam-láttam öt néhányszor pianistaként a Zeneakadémián, s 1938 karácsony másnapján Zathureczkyvel közösen adott koncertjükön az akkori Magyar Színházban. Egyszer, ha látta az ember: soha el nem felejtette. Törékeny, finom alakján boltozatos koponyával koronázott arcából lézersugárként sütött a két csodálatos szem. Szemek: igézők és szigorúak, mint a kristály, áthatok, mint a kiröppent golyó, szellemet, napfényt sugárzók, tisztaságukkal tisztaságot követelők: ilyenek voltak Bartók szemei, a lángész szemei. S amikor a zongorához leült, csendesen, mint csillag az ághegyre, s kivárva a halálos csöndet, a billentyűkre ejtette kezeit: isten termett ujjai által a zenében. A zene tiszta istene, ki hívővé kényszerítette a rá-hallgatót. S ahogy korosodtam, s egyre több Bartók-mű gyűlt az életembe, az ő zenéjére kellett figyelnem akkor is, amikor festettem. Így értem el a 6 Vonósnégyeshez, 60 évesen már, s így kellett lefordítanom őt, korunk zenéjét: a színek, formák, ritmusok nyelvére, a festészet nyelvére. Ilyen kényszerből született a Vonósnégyes mozaik-terve. Az időre bízom, hogy megvalósítsa az üvegmozaik anyagával, vagy elejtse, mint arra méltatlant. * Húrokat, hangzásokat igen: azokból válogat az ember, bárhonnan kapja. Ahol találja akár. De a mondandóm a magamé, de a törvényt én szabom magamnak. Ez olyan elemi követelmény, mint lélegzés a tüdőnek, szívnek a dobbanás. Illetlenség szinte — embert fösteni? Teremteni! — Annál jobb . .. Maradjanak csak a punktumnál, derékszögnél az algebra hívői, a pont-pont-vesszőcske kötelezettjei. Ha hívők, tisztelem is őket. S ha ki a topogást tartja illő formául magának, topogjon helyben. De emberek közt emberként élünk. Éljünk! A számotrákei Niké szárnya suhongjon velünk, vagy nézzünk varázsló Rembrandt fürkész tekintetével; Cézanne geológiai törvényeivel építkezzünk vagy Van Gogh és Csontváry prófétai dühével: a mi dolgunk az legyen, amire vállalkozni emberként csak érdemes: a teremtő élet törvénye! * Semmisem indíthat arra, hogy ne azt — és úgy — fessem, amit legbelsőbb lényem kényszere által föstök. Kívül állok a pillanatnyi — és pillanatonként változó — irányzatokon, divatokon, amelyek művelői kínosan ügyelnek, hogy pontosan azt csinálják, ami ’77, ’78, de tán még szorosabban: az aposztrofos töredékidő hónapjai előírnak. Derülnöm kell a még címekben is kötelezően előírt azonosságokon: a Térformák, Motívumok, Elmozdulások, Átváltozások, Eltűnések sztereotyp dogmáin. Mert az effajta szemlélet éppúgy a vizualitáson kívüli világból való, mint a századforduló irodalmi tematikájú festészetéé, mely a leírható világhoz fordult mankókért. 32
