Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 4. szám - Leskó László: Bohuniczky Szefi és az Iszony

szelgő polgármester; felesége, a város ügyeinek „szürke eminenciása”, a „pártáruló” Balázs, Ilosvayné, a kisváros előkelőbb köreinek kurtizánja, a Janus-arcú pap, stb. Minden figura Bohuniczky Szefi emberismeretére bizonyság. Az emberről, mint pszichológiai személyiségről, indivídumról mindent tud! (Ami manapság sem elhanyagolható szempont: regényét élvezet olvasni.)

A partikuláris hatalmi harcban Beretvás, mint a szélkakas forog: kezdetben Boros Kazi „kortese”, majd Balázzsal egyezkedik, hogy aztán a felülkerekedő polgármester mellett voksoljon újra „barátságával”, mintha mi sem történt volna. Beretvás Jenő a Lucien Rubempré-k, Julien Sorelek torzója — parvenü —, francia „rokonai” charme-ja nélkül. Magda fokozódó ellenérzéssel figyeli férje alakoskodását: „...egy nap rájött, hogy nem is a szemeivel figyel, hanem az idegei gyűjtik az adatokat. Maga se tudta, hogyan alakult ki benne a vélemény, az ő urának minden tettét, minden szavát hátsó gondolat kíséri. Legfontosabb a tekintély, az emelkedés, erre gyűjti minden kedvét, különben unalomra hajló és keserű. Egyszerre megsejtette, hogy az ura valami rejtélyes züllöttséget hordoz magában és csak fellázadt nagyravágyásával kerülheti el a zuhanást. Ezek után még inkább lelkesedett az ura terveiért. Kellett is, különben az orvos duzzogott, mint akit nem értenek meg. Voltak percek, amikor Magda elhibázottnak vélte házasságukat, aztán megint elszédült az összetartozás örömétől. Ami este ború volt, reggelre napsütés.”

A nagy vizitelések után — szinte csúcsa ez „a” kisváros „társadalmi életének” — a kultúrépület avatási ceremóniájára államférfi látogat Ósdra. A „nagy embert”, Tóth államtitkárt gyilkos iróniával jellemzi Bohuniczky Szefi: „Zömök ember, széles háttal, rövid nyakkal. Szemhéjak mögül nézelődik, így nem lehetett róla egyszerre ítéletet hozni. Magda megdöbbenve konstatálta: rémes szája van, puha, mosolya aljas. Es hiú ember lehet, a szerénysége tettetett. Ha nem feléje irányul az érdeklődés, nyomban unatkozik és csúnya szájára ez lenézést hoz...” Magdának rá kell ébrednie, hogy Beretvás jellemre Tóth alteregója: „...a végén önmaga is hisz a szép hangjának. Már megtörtént, hogyha azt mondta »komoly magyar élet« vagy »nemes önzetlenség«, nemcsak a hangja fátyolosodon el, de valóságos könnyek rezegtek a szemeiben. Komédiás". Aki egyébként bátorítaná az áhított cél — érvényesülés — érdekében a szép fiatalasszonyt a Tóthtal való kokettálásra, ha Magda erkölcsi érzéke nem tiltakozna ez ellen. Ugyanígy „selyemfiúskodik” később Beretvás egy — Bohuniczky által — fél-idiótának, félzseninek jellemzett — báró feltűnésekor is. A dzsentroid modellt majmoló főorvost egy bútorvásárlás alkalmával így oktatja ki a „degenerált zseni”: „Ha kirakatban nézegettem ilyen bútorokat, mindig eszembe jutottak a szállodák közönségei. Csak arra valók ezek, hogy a tulajdonos divat szerint cserélgesse őket, nem állandóságra. Tudjátok, milyen érdekes! fellemzi a kapaszkodó polgári osztályt, ezzel együtt jár a cserélgetési hajlam... Utálatos egy osztály, ezért nem találja meg az ízlését, nincs tisztában vele, hogy tulajdonképpen mire is lenne szüksége”.

Miközben Beretvás származását, atyjafiát megtagadva minél magasabbra kapaszkodik a társadalmi létrán, annál mélyebbre süllyed erkölcsiekben. Az „ibseni” babaház itt maga a pokol. Magda egyre nehezebben viseli el a középosztálybeli, passzivitásra kényszerített nő megalázottságát, kiszolgáltatottságát. Az állandósult konfliktusszituációt naponta élezi a kórházi ápoló kisközösség (orvo-52