Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 4. szám - Csányi László: Martyn Ferenc példája
CSÁNYI LÁSZLÓ: Martyn Ferenc példája A tizenegy éves kisfiú Rippl-Rónai pasztelles skatulyáit tisztogatja, hogy megkaphassa a kisebb krétadarabokat. A mester feljegyzéseit a későbbi évtizedek boldog tényei igazolják: „Sok tehetséget látok benne. A legjobb megfigyelők egyike, kiket valaha láttam. Többnyire emlékezetből rajzolja vagy festi érdekes, korát messze meghaladóan okos dolgait. Minden erőltetés vagy szisztematikus oktatás nélkül figyelmeztetem erre is, arra is. Mondhatnám, minden munkája meglepetés.” Az elismerés a gyereknek szól, de a jövőt idézi, s Martyn Ferenc számára készen kínálkozott a lehetőség, hogy Rippl-Rónai eredményeit folytassa. Maurice Denis, amikor 1927-ben kelt levelében felidézi a múltat, olyan művészettörténeti korszak tanújaként jelentkezik, melyben Maillol, Vuillard, Bonnard mellett Kaposvárott is egyenrangú társ Rippl-Rónai, de a háttérben felismerjük Munkácsy és Toulouse-Lautrec alakját, s természetesen Cézanne-t is. Az ifjú adlátus, akit Rippl-Rónai tanítványaként emleget, átéli a századelő egész művészetét, ott van Ady és Reinitz mellett Kaposvárott, modellt áll Medgyessynek a Róma-villa kertjében, elkíséri Mesterét a Kelenhegyi úti műterembe, s a Fészek klubba — később így mondja, igaz, csak qualité negligeable-ként — találkozik Mednyánszkyval, Beck ö. Fülöppel, a Nyugat íróival, s bejáratos lesz Babits Reviczky utcai otthonába is. Nem kell keresnie útját, mert sorsa választottja, mint Caravaggio képén Máté, s miközben idáig eljut, mindent megtanult, s most már a korabeli főiskola konzervatív légkörében nem is lehet keresnivalója. Mesterei a művészet történetének fordulópontját jelentik, Martyn pedig pontosan fölméri ezt a jó fél évszázadot. Jóval később, már az eredmények birtokában, átfogó tanulmányt ír a Cézanne utáni korról, azt vizsgálva, mit jelentett magyaroknak és franciáknak, s bár a folyamat részének tudja magát, elsősorban a forrásvidék érdekli, mert saját távlata nemcsak időbelileg választja el tőle, hanem szándékában is. Cézanne után minden lépésnek továbbhaladást is kell jelentenie, ami a legjobbaknál végeredményben különállás is, mert Cézanne-al a történetiség kölönceit vetette le a művészet, most már nem lehet az elődök eredményeit ismételni, a folytatás folytonos újrakezdés is, s minden újrakezdésnek közelebb kell vinnie a teljességhez. Aki csak a folyamat történeti szükségszerűségét látja, 7
