Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 4. szám - Martyn Ferenc: Emléksorok egy rajzfüzetbe
lókba, halgazdaságba, gabonaföldekre — mindebben otthon éreztem magam, hiszen fiatalon éltem egy-egy darabját. És egyszerű őszinte vendéglátások — egyik helyen a mi Roburunk láttán az elnök felajánlotta saját kocsiját; annyi bizonyos, éreznem kellett, nem tudták biztosan hová tegyék a „művészt” a kartonjával — mindebből kijön-e épkézláb dolog? De hát végre magamra hagyva, egyedül, szemközt a motívummal. És ha zivatar támad, ha holnap elölről kell kezdeni? Csökönyös bizalom, az elkészült rajzok együtt szólásának igénye és ígérete, ha a lapok rajzos érdeme nem lehetett crescendo, aminek gondolta, tervezte a rajzoló — lassan kimódol képük: nem sikerülhetett, hogy valamennyi lap együtt és a magáét külön mondja a filctoll szürke színértékei, az érintés érzékenységén. Tehát még útközben a beismerés: a nem jobb mint ami, a lehetett volna jobb, mint együtt valamennyi. Ha újra kezdeném az egészet gyalogosan, egyedül? De ekkor új állomás: a kiadó. Tudom, közben nem esett szó folklórról, e gazdag baranyai virágcsokorról, nem rajzoltam le egyetlen embert, hol vannak az emberek, akik megalkották és lakják ezt a világot? Lehetséges, hogy a válaszadás, gondolkodni az itt élő ember sorsáról, ez már nem a rajzoló feladata? Mert a Baranyai képek-en nem látható egyetlen ember képmása, helyette csupán jelzés jövés-menésükről. Aztán a kiadói gépezet... Elkészült Tüskés Tibor bevezető szövege, együtt vannak a szép, kicsinyített metszetek, a szöveg képes állomásai, együtt Weöres Sándor négysorosai, a két társszerző otthon van Baranyában. Ekkor váratlanul örökre elhagy a jó barát, a könyv művésze — siratom Lengyel Lajost. Kezemben vannak a kötethez készült vázlatai, mindaz, ami a nyomdagépezet feladata, mindaz ami — mert hiszen Lengyel Lajossal nem egy a közös munkánk, tudom mit jelentett a gazda szeme, az övé. Ma is, azóta ha kezembe kerül a Baranyai képek kötete, legelébb Lengyel Lajos nevét látom fekete keretben. Most már ezentúl a rajzok utóélete. Térképen is, a mindennapi valóságban is újabb és újabb területet bejárva, végre elkészült negyven rajz. A valóságban persze ennek többszöröse, ismétlésekkel, külön-külön utazásokkal. Az egyre szorongatóbb kérdés, hol megállni, lehet-e megállni. Egy napon abba kell hagyni az utazásokat, beismerni, hogy az élet kevés a feladat jó elvégzéséhez. Még egyszer végignézni a rajzokon, mint szülő gyenge gyermekén, arra gondolni, hogy a megbocsátó idő elnézőbb? Egyetlen lap több lehetett volna? Bárha előállna újabb rajzoló, aki ezeknek a rajzoknak a tanulságán hozzálát egy másik megye, vagy éppen Baranya képszótárának megfogalmazásához, tervezéséhez, megrajzolásához. 6
