Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 2. szám - Bodri Ferenc: A vendéglátás emlékei - Gundel Imre és Harmath Judit könyve

ezek mellett még sort kell keríteni a herendi múzeum, a kámi arborétum, a jáki templom, a nagycenki Széchenyi-emlékck, a fertőrákosi kőfejtő, a fértődi kastély és a pannonhalmi apátság megtekintésére, sőt lehet fürödni Balfon. Az irányár tulajdonképpen nevetségesen olcsó, 1003 forint, csak éppen nem azzal kellene fizettetni, hanem annak fizetni, aki az útra vállalkozik.

Ezek után arra már szót se lenne érdemes vesztegetni, hogy mi vár arra, aki az első napon Szekszárdon buszra ül, átmegy Dunaföldváron, rövid pihenőt tart Kecskeméten, fürdik Hajdúszoboszlón, megnézi Debrecent, Nyírbátort, Vaját, majd Vásárosnaményben ágyba rogy. Másnap Csaroda kerül sorra, „beugrik” Munkácsra és Ungvárra, még aznap újra átlépi a határt, és megszáll Kisvárdán. Harmadnap már szinte üdülés egy kis lovasiskola, fürdés Nyíregyháza-Sóstón, a mezőkövesdi matyóház megnézése és a dunaföldvári vacsora után hazatérés Szekszárdra.

Senki nem kételkedik, nem is kételkedhet abban, hogy az útifüzet összeállítóit a legjobb akarat vezérelte. Viszonylag elfogadható áron, a lehető legtöbbet akarják

nyújtani, és itt hibázzák - az összes többi hasonlókat kínáló idegenforgalmi hivatallal együtt - a lehető legnagyobbat. Felületes általános iskolai kultúrtörténeti ismeretekre alapozva, hazánkban sajnálatosan felületes középiskolai tudás épül. Ezt nem kiegészíti, hanem tovább rontja az ilyen és hasonló „Száguld, körül hazádat!” jelige alá összpontosítható akció.

A retorika egyik alaptétele, hogy nem szabad a szuperlativuszokat halmozni, mert a hatás visszájára fordul. Ugyanez vonatkozik az utazások során szerezhető élményekre is. Kétségtelenül üdvös dolog, ha az utas fényképezőgépének lencséjét háromnégy napon át a legszebb magyar műemlékekre irányozhatja. De mit ér mindez, ha utána agya vagy túlterhelt lesz, vagy üres marad, vagy előbbi okból jön létre az utóbbi okozat. A legteljesebb mértékű önbecsapás, ha x-számú ilyen úton részt vett turistát beírnak mindenféle könyvbe, és statisztikai adat formájában lesz valamiféle közművelődési önáltatás része. Energiapocsékolás történik, semmi más, és ezzel kapcsolatban egyáltalán nemcsak az autóbuszok üzemanyagára kell gondolni.

ORDAS IVÁN

A vendéglátás emlékei Gundel Imre és Harmath Judit könyve

Utoljára talán egyetemista koromban láttam egy antikváriumban azt a hatalmas monográfiát (két vaskos kötet volt, ha jól emlékezem), amely Budapest kávéházainak történetét tárhatta volna elém, de módfelett száraz idők voltak azok: sem kávéházak nem voltak Budapesten, irántuk érdeklődni kispolgári (nagypolgári?) csökevénynek számított akkor, és nekem nem volt annyi pénzem, hogy vágyaim a nagyszerű könyvek birtoklására megvalósuljanak. így tehát „vágyaimnak sólyomszárnya támadt”, és ezen röppent el fejemből az akkori mű alkotóinak neve; nem tudnám idézni a kötetek bibliográfiai adatait. És szomorúan látom, hogy a napokban megjelent remek kötet (az alcíme külön gyönyörű: „A pesti, budai és óbudai fogadók, vendéglők, korcsmák, serházak, kávéházak, mulatók, cukrászdák és egyéb vendéglátóhelyek életébőV* - kár, hogy a mondat még így is töredék: állítmány nélkül maradt), 154 tételből álló bibliográfiájában az én egykori álmom első olvasatra nem található.

Igaz, a jegyzékben van említve könyv a magyar serfőzés történetéről (Bp. 1931. - a nemes témáról Bevilaqua Borsody Béla írt, talán az egykori látomásom is tőle származik?), jelölve vannak itt a Budapesti Kávésok Évkönyvei (mellettük a Magyar Vendéglátóipari Múzeum hasonlóinak okos tanulmányai és immáron tudományos értékű anyaga), említődik A’ tudós palótz avagy Furkáts Tamásnak Mónosbélbe lakó sógor-urához írtt levelei című közhasznú munka is (Gaal György, Budán, 1803-4), no meg A vendéglátóipari dolgozók a magyar munkásmozgalomban című monográfia (Bp. 1972), utánuk Gundel Károly munkái (A vendéglátás művészete és Az evés dolgáról ínségben és bőségben címűek), előbb jelen könyv írójának, Gundel Imrének szaktudományi munkái is. De szívesen lapozgatnánk A városmajori kocsma története 1885-1912 című művet (Kemény Bertalan;