Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 2. szám - Solymos Ede (közli): Vízosztás Tolnán 1945-ben

át. Csak Révai Józsefet talátam Pesten, aki semmiben sem tudott segíteni. Azt mondja: svábkérdésben nem tudok. Ismered a potsdami határozatokat, a svábo­kat ki kell telepíteni. Kérdezem, hogy mivel? — Azt te ott meg tudod csinálni. Ilyen alapon megegyeztünk pillanatok alatt. Hogy lelkileg erősítsen, adott egy autót: Illyés Gyulát és feleségét, meg a később kivégzett Szőnyit vigyem le, mert riportot akarnak írni arról, hogyan osz­tom a földeket. Illyésék le is jöttek, és egy pár helyen mintaföldosztásokat csinál­tunk. Nagyon szép és tanulságos volt, de nagyon sok riasztó elemet is tartalma­zott. Ezt a Honfoglalók között című könyvében meg is örökítette Illyés Gyula. Megindult a földosztás, és kínlódtunk a svábokkal. Hol az egyik földigény­lő bizottságot kellett lecsukni, hol a másikat, mert kiderült, hogy volksbundisták, később kiderült, hogy azok is, végül mindkettőt le kellett csukni. Arról volt szó ugyanis, hogy akik volksbundisták voltak, azokat ki kell telepíteni. Annál is in­kább, mert tizenkétezer székelyt le kell telepíteni a kitelepített svábok helyére. Ez a kitelepítés nem volt tartós, csak időszaki összevonások, internálások történ­tek. Aztán a székelyek által megszállt falvakba visszaszivárogtak, és együtt él­nek, míg 46-ban egy kitelepítő bizottság el nem vitte őket. De nemcsak a földosztást kellett végrehajtanom, hanem vízosztást is. Volt egy Lencsés nevezetű — ha jól emlékszem — idősebb szovjet veterán, valami­kor együtt szolgált Boros Pista bácsival Üzbegisztánban, vagy hol. Az mint a ha­lászati ügyek felelőse, jelentkezett nálam, hogy van itt egy probléma, ami a föld­osztáshoz szorosan kapcsolódik. Ez a mederjog kérdése. Az a lényege, hogy a földbirtok a Duna medrében folytatódik és egy virtuális középrészen osztja ketté a Dunát. A jobb és bal parti birtokosok a meder közepéig birtokolnak. Ezen a területen rengeteg öntésterület van, és több holt Duna is a nyílt Duna mellett. Valami háromszáz halászt említett az én területemen. De ezek nem szabad halászok voltak, hanem egy bizonyos alkalmazotti viszonyban álltak, ami az ura­dalmi alkalmazotti viszonynál mégis szabadabb. Tudniillik a mederjogot kibérel­te egy Isgum nevezetű budapesti ügyvéd. (A tolnai Isgum halászdinasztia egyik értelmiségivé vált tagja. — S. E.) A nagybirtoknak az államosításával is fölme­rült, hogy mi legyen a halászati joggal? Itt van ez a töménytelen víz. Ez most tu­lajdonképpen az államé lett. (Az 6700/1945. ME törvényerejű rendelet kimondja, hogy a természetes vizekben a halászati jog az államot illeti; ez egyaránt vonat­kozik a magánosok és közületek parti birtokának természetes vizeire. S. E.) Most az állam mit csináljon? Ossza ki ezt a vizet a vízigénylőknek? A vízigénylők kik lennének mások, mint akik a vízből éltek, de a víz nem volt a tulajdonuk, csak béresei voltak a vízterületnek. Csak azt lehet tenni, hogy fel kell osztanunk a vi­zet. Ennek célszerűségét átláttam, s mivel nekem kellett döntenem, azt mond­tam, hogy akkor a vízosztást is elrendelem. De én magam, és az engem informálok — Lencsés és mások is — beláttuk, hogy ugyanakkor pillanatok alatt meg kell alakítani a halászati szövetkezeteket, mégpedig szabad társulásos alapon. Mindenki a maga vízdarabjával beszállhat, mert a földreformtörvénv is úev intézkedik a nagybirtoknál, hogy ha a földosz­tásban részesült cselédek önként termelőszövetkezetbe akarnak menni akPn*­­nagy termelőeszközöket a szövetkezetnek lehet adni, de személyi tulajdonba nem. Itt a nagyhalász a vállalkozó és a bérlő, a tulajdonában voltak a nagy kerítőhá-56

Next

/
Oldalképek
Tartalom