Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 2. szám - Bárth János: Sorsokat láttató vallomások

terül el. Ugyanitt folydogált a Dalocsa nevű víz is. Tudjuk, hogy a középkorban Kis és Nagy Dalocsa nevű Bodrog megyei falvak feküdtek ezen a tájon. Andrásfalvy Bertalan följegyezte, hogy egyes bogyiszlói lakosok tudatában dalocsai származás emléke él. Pesty Frigyes bogyiszlói informátora szerint Nagy Dalocsa templomának romjai a XIX. század közepén még látszottak.

Föltételezhetjük, hogy a mai Bogyiszló településhelye valaha Dalocsa határának számított, illetve a dalocsai és tolnai határ találkozási területe volt. A középkori bogyiszlói határ tehát keletebbre terült el. Erre következtethetünk azokból a valomásokból, amelyek bizonygatták, hogy Tolna régen Fajsszal és Dalocsával volt határos: „. . . azon három határt, úgy mint Nap Keletrül Faiszit, Délrül Dalocsait, és nap nyugatrul Kis Tolnai földet, Zúgó fok nevű forrás különböztetné” — vallotta 1746-ban a 65 éves fajszi Keserű István.

Valószínűleg dalocsai földön építették fel a bogyiszlóiak házaikat, amikor áttelepültek a Holt-Duna mellé. Velük tartott, vagy már köztük élt a középkori Kis és Nagy Dalocsa maradék népessége is. Talán ez adott jogalapot az áttelepedésre, mondván, hogy olyan földre mennek, amelynek egykori birtoklói köztük élnek. Nagyon tanulságos ebből a szempontból Nánay Lukács fajszi tanú 1746- ban elmondott vallomása: „Kis Tolnai Földnek semminemű Szomszédságos Falukat, vagy is Pusztákat Faiszon és Dalocsán kívül az mely mostani Bogyiszlóra változtatott, nem tud lenni.” A „Dalocsán kívül, mely mostani Bogyiszlóra változtatott” kifejezéssel jól összecseng egy másik fajszi tanú, a 80 éves Farkas Simon vallomása, annak ellenére, hogy az újabb állapot oldaláról közelíti meg a kérdést: „Soha sem hallotta egyéb Faluval vagy Pusztával határoztatni Kis Tolnai földet, hanem egyedül Faiszal és Bogyiszlóval, a mely egynek Dalocsával mondatik.

Nem tudjuk hány ember élhetett a XVII. századi Holt-Duna mellé települt Bogyiszlón. Tény, hogy református egyházát többször emlegetik. Valószínűleg erősen hullámzott a népessége. Néha kevesebben, máskor többen lakták, a szomszéd helységek sorsától függően. Előfordultak egészen nagy hullámvölgyek is népesedésének történetében. Ilyen lehetett a felszabadító háborúk tájéka, mielőtt a tolnaiak idejöttek. Erre utalhat az a valószínűleg erősen túlzó, de lényegét tekintve mégis tanulságos, esetleg valamiféle mondaszerű hagyományt továbbadó vallomás, amelyet Paksi János tolnai származású bogyiszlói lakos mondott el 1746- ban: „Hallotta . . . hogy Töröknek Budátul ell kergetése miat Tolna várossá ell pusztulván sok gazdák, akkoriban két házbul állott mostani Bogyiszlói megh szállani kéntelenek lévén, azután helvetiea hitek miat városban bé nem fagatatván, ott maradtanak, és azon javakat, kiket az élőt úgy mint városiak bírták, megh tartották Kis Tolnai földben”.

Ezzel az idézettel eljutottunk oda, ahonnan elindultunk: a kistolnai föld kérdéséhez, amely a kistolnai határper alapproblémáját jelentette. A Bogyiszlóra települt tolnaiak új lakhelyükről változatlanul használták régi kistolnai földjeiket, amelyek ráadásul közel is estek falujukhoz. A kalocsai érsekség, Bogyiszló földesura azon a címen, hogy jobbágyai használják Kistolnát, magának igyekezett biztosítani a terület tulajdonjogát a tolnai földesúrral szemben. A per végül is a tolnaiak javára dőlt el 1758-ban: Kistolna területe Tolna városához került vissza. Összecsapások azonban ezután is szép számmal voltak Bogyiszló és Tolna népe, illetve földesurai között.

52