Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1979 / 1. szám - Kaposvár és Sopron fényjelei (Csányi László)
tást vélünk felfedezni a Mindig-soha, a Húsz sor szemléletében és esetenként motívumaiban is: „hűségemet át kell vinnem”. A fa általános metaforáján túl József Attila-hatást látunk például az Alliterációkban. A küszöb előtt álló, továbblépni akaró Tamás Menyhért mintegy ösz-Goethe korában Weimarnak tízezer lakosa és hetven költője volt, s itt nemcsak az a fontos, hogy Wieland, Herder, Schiller és természetesen Goethe neve fémjelzi ezt a kort. Weimart a művészet szelleme járta át, s bár nem volt közvilágítása s utcáin disznók legeltek, mint egy korabeli kép mutatja, de olyan közhangulatot tudott teremteni, hogy ebben a derűs és dalra serkentő közegben hetven költő talált otthont és megélhetést, bizonyítva, hogy a múzsák kis helyen is megférnek. A német fejlődés egészen más utat járt, mint a magyar, honi elfogultság vagy világirodalmi beidegzettség egyébként sem tud harcolni az értékek szokásjogával, tehát értelmetlen lenne azt firtatni, hogy Herder valóban nagyobb volt-e, mint Kölcsey. A magyar fejlődés egy központ felé mutatott, az utak korán Pestre vezettek, s már Szemere Pál szokatlan folyóirata és Élet és Literatúra 1826- ban ezt írta: „Szerencsés Író, ki a Fő Városban magának ha csak egy félig vizes, és két harmadnyira setét kamarácskát is árendálhat! Ö előtte nyitva állnak a tiszteletnek és halhatatlanságnak kapuji.” Arról természetesen nincs szó, hogy minden vidéki költő mester, de ezt nem is kéri számon senki. Fontosabb az, hogy városainkban alkotó, művészi légkör teremtődjék, s mindenkinek, aki erre érdemes, adassék meg a fejlődés lehetősége. Mint Kaposvárott, ahol másodszor jelentkezik a somogyi fiatal alkotók antológiája, a Vaspróba. Műhely a Vaspróba, így határozzák meg vállalkozásuk jellegét, s 1973 óta fogja egybe a fiatal alkotókat, új kiadványukról pedig azt írja Szíjártó István, hogy „50—70 írogató, fotózó, képzőművészettel foglalkozó somogyi fiatal” csoportjáról van szó, de rögtön hozzá kell tennünk, hogy ez a műhely nem jöhetett volna létre a Somogy című folyóirat nélkül, melynek irodalmi szerkesztőit, Fodor Andrást, Szíjártó Istvánt és Tüskés Tibort a KISZ megyei bizottsága bízta meg azzal, hogy „a tehetségüket megmutatok munkáit kötetbe szerkesszék”. A kötetnek határozott arcéle van, szerkesztettsége magát kínálja, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a kötet szereplőit lehetőleg minél több ódáiról mutassa be. Vers és próza váltja egymást, sőt tanulmány is, s ha azt nem is lehet megmondani, hogy az itt jelentkezők közül kik lesznek egy kaposvári Weimar lakói, minden sor le78 szegezve eddigi pályáját, második kötetének esszenciáját adja: „Hull / hull a vakolat / töredékét se... Rakd össze / vagy teremts / új falat!” Az alapok már készen vannak. (Szépirodalmi, 1978.) HORVÁTH BÉLA Kaposvár és Sopron fényjelei
