Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1979 / 1. szám - Tamás Menyhért: Küszöbök (Horváth Béla)
faláról). A hűség formájának másik végletét a Mikes-parafrázisok képviselik: az egyedül is megmaradó, a hűséget halálig vállaló, önpusztító magatartással. Ez a költői-emberi magatartás a fák metaforájában jelentkezik. Az aforisztikusan tömör töredékben, kicsit József Attila jegenyéit idéző módon, a szálfák vállalják a kisebbséget és a „vigyázó fejszét” is: Békéllik sorsával jobbra-érdemes s békére érdemtelen egyként; szaporuk többszöröse szálfáink gyérülő-szórt csapatának, kik lombja-vesztetten állnak — gyűrűik gyarapodtát fejsze vigyázza. (Húsz sor egy félretett naplóból) Ez a szálfaként megállás, a „talpig kínban” sem hajladozás olyan magatartás, amely épp tragikusságában válik felemelővé Költői világának másik pólusa az értékvesztés, az erkölcsi csonkaság, a rendeződés hiányának jelensége. Így teremtődik meg az a korrelációs viszony, amelyben az érték és az álérték állandó jelleggel ellenpontozódik. A világ, a valóság ilyenfajta láttatását pedig a társadalmi gondra érzékenység, a valódiság igénye verifikálja. A minőség létrehozásának vállalása, a teremteni akarás sokszor fájdalmas, de elemi erejű vágya motiválja költészetét. Ez pedig elkötelezettség az új és a jobb mellett. A 49. zsoltárban az egyre inkább tragikussá váló jelenség, a szellemiség, a szellemi javak elértéktelenedése, az anyagiság, mint életideál hangzik fel zsoltáros, a protestáns prédikátorokat idéző hangon. A Mikes-levelekben a fogadott tisztaság, hűség mellett ott vannak a „kakasos hajnalok”, s a pillanat, amikor a „bajtárs-kéz bajtársnak sebre-seb osztja döfését”. Tamás Menyhért gyakran alkalmazza a bibliai elárultatás motívumát, de nemcsak annak ősi szimbolikus jelentését építi be értékrendszerébe, hanem bizonyos fokig átértelmezve, a való világra alkalmazza: Bajtárs-kézben tallér Harmincadszor koccan Júdása szól súgva: Köztünk áruló van. A Júdások krisztuskodása, a latorés a Krisztus-szerep fölcserélődése az értékrend változására, esetenkénti megbomlására utal, s a Tamás Menyhért-ábrázolta, ellenpólusokra épülő világnak ezek a magatartásformák is részesei. A címadó költemény, a Küszöbök — amely újrateremtő formájával is a régi világ elhagyását, a kiszakadást, s az újnak a felvállalását jelzi — a világgá szakadás modernül profétisztikus mámorát proklamálja. A köröttes világ összeilleszthetetlenül összeillik. A farkassá váló szarvas ősi metamorfózisa, s az evangéliumi tükrök homálya ismerősnek tetsző ősmetaforák. A világ külsődleges szétesettségét az ősi és a mai belső koherenciája ellensúlyozza. A jelenségek nevének nem ismerése, a hiába keresett szavak, az egyedülvalóság világa csak úgy haladható meg, ha a küszöbökön túl új világ teremtődik. A teremtődés azonban csak a vesztett egyensúly visszanyerésével, az önmaga és mások „megváltásával” lehetséges. Ezt az új próféciát fogalmazza meg ez a vers, s érthető módon vált címadóvá. Eddigi pályájának összegzését és az újhoz való viszonyát deklarálja Tamás Menyhért a költemény lezárásában, a kiküzdött értelem szavával : a szülőföld párolgásában (megtalált magaslatról)
