Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1979 / 1. szám - Pákolitz István: Bögrésdiákok
Ezenközben jókora pepita füzeteket szedett elő a stelázsi második traktusáról, (az elsőn a Tuna könyvei, füzetei sorjáztak) mindegyik irkáját kihajtogatta, (amikor én irkát találtam mondani, kicsit elhúzta a száját: az irka: falusias), majd az első oldalra odakanyarintotta szép, hasas, cifra betűkkel: O. A. M. D. G., az oldal alsó negyedébe pedig: Zányi Gáspár V. oszt. főgymnáziumi tanuló. A nagybetűs rövidítést, a jelmondatot meg is magyarázta: Omnia Ad Maiorem Dei Glóriám, vagyis: Mindeneket Isten Nagyobb Dicsőségére — illik ugyanis tenni. Olyik irkába, azaz füzetbe, ez a szöveg került: In nomine Domini. Ugyanezt cirkalmazta a számtan füzetébe, de magyarul: Isten nevében! No, az ilyesféléket majd én is bele fogom szépen pingálni az irkáimba. Mama egy jó óra múlva visszajött a Kisszemináriumból, de mivel az esti hajóval haza akart érni, nem sokat időzött. Lelkemre kötötte, a jó ég tudja már hányadszor, hogy jól viseljem magamat, fogadjak szépen szót a Bálványosi papának-mamának, a Mancikának, meg a nagyobb diákfiúknak; külön említette az iskolai magaviseletét, s hogy jól odafigyeljek a páterek szavára, intelmeire, mert ők csakis jót akarnak nekem. Még az hiányzott, hogy mama megfogadtassa velem az engedelmességet, a szófogadást Bélával szemben is, esetleg a Szultán Jancsinak is pitizzek, aki pont olyan zöldhasú pocok, mint én. (A zöldhasú előnevet azért ragasztották a kisgimnazistákra, mert simléderes tányérsapkánkon zöld szalag futott körbe.) Kint az udvaron már folyt a játék. Krakettnak nevezik ezt az Angliából származó, meglehetősen alamuszi játékot. Kis fakalapáccsal be kell ütni a fagolyóbist az ellenfél kapujába, úgy, hogy előbb a golyók (minél több) ütközzenek egymással, valahogy úgy, akár a biliárdnál. A nemrég megösmert szomszédgyerekek krakettoztak a Bálványosi Jóskával, meg a Bélával, a drágalátos, kézcsókos Bélucival, valamint Ordas Gézával, akit Porsinak becéznek; ő viszont mindenhova elcipeli magával a húgát, Babát. Molnár Pubi ugyancsak veszkődött a fakalapáccsal, meg a húgával Dórival, akit viszont Pötyinek hívnak. Ügy látszik errefelé senkit se szólítanak a rendes nevén. A Bálványosi gyerekeket sem az igazi nevükön nevezik: az Imrét Öregpriicsinek, a Jóskát Nagyprücsinek, a Bélát Kisprücsinek titulálják. Csak a Mancikát nem prücsizik. De ez nem csúfnév, legalábbis úgy vettem észre, egyik Bálványosi-gyerek se haragszik érte. Talán még tetszik is nekik; tetszhet is, hiszen odahaza a kis termetűekre sokkal gorombább mellékneveket is ragasztottak, pl. ilyet: porbafingó. Nagyprücsi nekem külön is bemutatta a krakettjátékot. Űri játék ez, kényelmes, alig kell mozogni; jól beebédelt öreguraknak, vagy fogyni akaró hölgyeknek való. Sokkalta élvezetesebb ennél a foci vagy a szertorna. A Bálványosi-udvarban azonban nem szabad futballozni; az öreg a saját gyerekeinek se engedélyezi, nemhogy a kvártélyos diákoknak; félti a körtét meg az almát: „Ezök a büdös éhetetlen kölkök lerugdosnák a félérött gyümőcsöt!” Egy darabig elvacakoltam a krakettal, aztán fölnéztem a délutánba hajló napra: — Be kőne mönni a báttyámhó... A „báttyámhó”-n jót röhögtek, de mit csináljak, ha mifelénk így szokás mondani. .. 31
