Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1979 / 2. szám - Szabó Sándor: A nagy trilógia születése

sze a Vízöntő meg a Gilgames. Hatalmas triposz lesz, öregem, a tiszta szellem lángja lobog majd rajta.”

Az akarattyai műhelyben — beteljesült az idő. S micsoda idő, micsoda évek, micsoda korszak volt az. A ma már történelemmé szenderült műhely azokban az években az európai szellem öle volt. Meleg, megőrző, teremtő öle.

A művek olyan sokadalma, olyan értékei tornyosultak a vén, bölcs, mindent látó és talán mindent is tudó diófa alatt, amiről a szellem igen ritka és szerencsés csillagzata idején volt csak példa az emberi teremtésben. Ügy jöttek-mentek a kötetek, a nevek, a gondolatok a Balaton-parti tornácon, mint a termékeny széljárás a tavaszi határban.

Az európai határban.

A huzatjukban ott remegett, vibrált, szinte szikrázott egy nagy idő, az emberi szellem történelmi ideje.

Történelem, társadalomtudomány, filozófia, embertan, földtörténet, művészettörténet, régiségtan: Dacqve, Graves, Guignebert, Dujardin, Lockyes Leadbeater, Kesant, Einstein, Marx, Jung, Welthausen, Strauss, Weizsäcker, Thiel, Freud, a próféták, Chrysostomos, az Apostoli atyák, antiochiai szt. Ignác, Polikarp, Szent Ágoston, és fölsorolni sem lehet írók és művek végtelen sorát, amelyek ott tornyosultak napról napra a tornácon és a szobákban.

A Mecsek alól, a pannon világítótoronyból mindent jelzett az agg mester, az örök barát Várkonyi Nándor. Fáradhatatlan figyelte, kutatta, s irányította a könyvek útját, érezte, sőt tudta, hogy nagy művek vajúdnak az akarattyai tornácon.

És mi minden csinált még eközben Kodolányi?

Kötetszámra menő levelezést folytatott Szabó Istvánnal, a cserszegtomaji hegyoldalról akkor induló fiatal íróval. Szinte atyai szeretettel, izgalommal egyengette útját és rakta ki köréje az írás és az író végtelenbe vivő útjainak jelzőköveit.

A kötetre menő a levelezése Várkonyi Nándorral, — a Sziriatról, a nagy mű készüléséről, és a tetralógia többi részeiről. A levelezés olyan izgalmas, annyira érdekes, egy a múlt mélyébe süllyedt világ kitárulkozásáról, hogy nem lehet izgalom nélkül olvasni, s ha egykor a betűk ezrede kapja e leveleket vállára a legimpozánsabb revelációja lesz a magyar irodalomnak.

Határtalan tudása volt, a kor egyik legműveltebb embere Kodolányi. Ismeretanyaga szinte áttekinthetetlen: a művészet, irodalom, történelem, társadalomtudományok, filozófia, nyelvészet, s föl kellene sorolnunk a polihisztorságig menő ismeretanyagot, ami ott szorult ebben a hatalmas homlokú koponyában.

— Mit tudtok?

A legelső kérdései között volt mindig ez a sztereotip kérdés: Mit tudtok! Hihetetlen érdeklődés volt benne minden iránt és mindenki iránt.

— Semmit? — Na akkor én többet tudok. S a tanítómester szenvedélyével szedte ízekre az akkor ismertté és divatossá vált Chardint, az altamirai barlangok titkait feszegette egy érdekes művészeti vitával kapcsolatban, majd szinte könnyedén szökellve témáról témára megjegyzéseket fűzött Heisenberg fizikai világképéhez, majd a dürrenmatti dramaturgia sajátosságait boncolgatta.

51