Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 1. szám - Kisasszondy Éva: Bezerédj István példája
/ / ^__ í. Ebben ünnepélyesen kijelentette: „Mindezen előszámlált és szerződő 'jobbágyimnak örökösen átengedett úrbéri tartozások, szolgáltatások, s adózásoktól tehát, úgymint minden néven nevezendő marhás s kézi robottal, házbértől (füstpénztől), s mindennemű földi s hegybeli termesztvények úri k.ilcnccdétiil a papi dézsmál illető jogomtul s a közlegelői illetöségemtül örökösim nevében is, és mostaniul fogva minden időre elállók, azoktól szerződő jobbágyaimat (mely nevezet alatt a zselléreket is értem), közösen s egyenként, nemkülönben utódákat örökre felmentem, feloldom s feloldottunk ünnepélyesen nyilatkoztatom.” Ennek a szerződésnek a jóváhagyását is a helytartótanács húzta, halasztotta. A kakasdiak 1843. november 18-án kérvényt nyújtottak be a vármegyéhez, hogy intézzék el a szerződésük jóváhagyását. Végül a helytartótanács 1844-ben elfogadta az örökváltsági szerződést. A kakasdiak 1846. július 11-ig befizették a váltság összegét. A jobbágyfelszabadításon kívül a közteherviselés volt a nemesség másik érzékeny pontja. Míg lelkesítő célokért kellett adományokat adni, általában a nemesség szívesen adakozott, de amikor arról volt szó, hogy birtokát felmérve, ennek arányában állandóan adózzon, a legtöbben mereven elzárkóztak. Az adózás nemcsak anyagi kérdés volt, hanem politikai cél, az egyenlőség eszméjének egyik kifejezője. Az adómentesség az az ősi juss, a jogfolytonosság, amelyre mindig hivatkoztak, a nemesi szabadság legfőbb tartozékának tekintették. Bezerédj is felismerte ennek a problémának a politikai, elvi jelentőségét, és ezért állt ki következetesen az általános adózás mellett. A Tolna megyei nemesi közvélemény ebben a kérdésben is más álláspontot foglalt el, ugyanis a megyében sok jobbágytelken élő nemes volt, akiknek egyedüli kiváltságukat az adómentesség jelentette Csapó Dániel 1835. szeptember 11-én a következőket írta: nem merte az adóügyet előhozni a megyegyűlésen, „Mert nagy volt az ellenkezésre való készület, azt pedig tudod, mily örömest hajol a többség a nem fizetésre, s csak. kevés azoknak a száma, akik azt felfogják, hogy éppen az illyes nem fizetés által háromlik a nemességre azon teher, melytiil szabadulni, s menten lenni akarnának.” Bezerédj ebben a kérdésben is elsőként cselekedett az országban. Amikor az 1844-es országgyűlésen a közteherviselésről szóló tervezetet nem szavazták meg, önként adó alá vetette magát. Ezt az 1844. decemberi megyegyűlésen jelentette be, amikor a követi végjelentését tette meg. „Alulírott fájdalommal szemlélvén; miképpen a legközelebb bé fejezett országgyűlése sem bírt az adó állapot ja eránt bármely formában is orvosló törvényt hozni: nem halaszthatom továbbra, hogy meggyőződésemnek, mely szerént adózási rendszerünk megváltoztatását mind a haza érdeke, mind az igazság a legsürgősben követeli — ne csak. szóban, hanem a menynyire tőlem függ, cselekvésben is, — adómentességemnek megszüntetésével vélek anélkül, hogy törvénysértéssel, vagy törvény eránti tiszteletlenséggel távolról is vádoltathatnám.” Bezerédj ezt a tettét politikai példának szánta, hogy ledőljenek Magyarországon a feudális korlátok, minden polgár hasonló jogokat és kötelességeket élvezzen a hazában. 1848—49-ben Bezerédj szívvel-lélckkcl a forradalom és a szabadságharc mellé állt. Az első népképviseleti országgyűlésen ő volt Tolna egyik követe. Végig kitartott a szabad, független, polgári Magyarország eszménye mellett. Az országgyűléssel követte a kormányt Debrecenbe, Szegedre, Aradra. Kitartott — egészen Világosig. A fegyverletétel után a pesti Újépületbe került, az osztrákok halálra 66
