Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1978 / 3. szám - M. Fazekas Tiborc: András falvi keresztnevek vallomása

— egyfelől a keresztény szentek, vértanúk neveinek gyakori felbukkanásá­ban, és különösen a századunk első évtizedeiben jelentkező „újra-felfedezésében” mutatható ki; — másfelől, ugyanilyen hagyománymentő, megőrző céllal teljesedik ki a bibliai, mindenekelőtt az ótestamentumi nevek széles körű használata. D) Az ilymódon kialakított sajátos névadási rendszer a települések belső kulturális örökségeként, mint összetartó erő illeszkedik a hagyományokba. Ezen szerepe olyan erős, és olyan tudatosan vállalt, hogy a kimutatható legcsekélyebb eltérések is már egyértelműen más tényezők (családok, nyelvek) jelenlétéről tanús­kodnak, tehát nem a bukovinai falvak saját kultúrájának részeiként elemezendők. 5. Az itt kiemelt érdekességek mellett a keresztnévanyag-vizsgálatok más települések esetében további, más irányba mutató következtetésekhez is tám­pontokat szolgáltathatnak. E meggyőződésből kiindulva, a bemutatott tanulságok mellett írásom elsődleges célja az volt, hogy az általam vázolt kutatási lehető­ségekből erőt és kedvet merítve, a jövőben egyre nagyobb számban kutassunk településeink anyakönyveiben, s nem csupán a családi előzmények feltárásának szándékával. 68

Next

/
Oldalképek
Tartalom