Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 3. szám - Szilágyi Mihály: Egy szekszárdi kereskedőcsalád története
A hazafias magatartás cáfolhatatlan jelei kezdték átformálni a nem-zsidó közvéleményt. Az 1847. évi novemberi országgyűlésre induló követeket még azzal az instrukcióval látta el a megye, hogy a zsidók türelmi adójának eltörléséért mondjon köszönetét, de „azok jogainak a többi polgárokkali egyenlősítését idő előttinek véli a választmány.” Majd fordult a szél. A Pesti Hírlap 1848. július i-én azt a hírt közli a dombóvári járásból, hogy Nobel János izraelita orvost megválasztották a járás alorvosává. A véletlen úgy hozta, hogy Pirnitzer József 1848. március 15-én Pesten járt, feltehetően üzleti ügyben. Ekkor tesz tanúságot először a társadalmi változások iránti fogékonyságáról. Ott szorong abban a tömegben, amely a Nemzeti Múzeum előtt a cenzori engedély nélkül kinyomtatott 12 pontot és Petőfi Nemzeti dalát hallgatja, aminek végszavait — „Rabok tovább nem leszünk!” — a népgyűlés tízezres tömegével együtt maga is megfogadta. Pirnitzer és hitsorsosai nem lehettek érzéketlenek a magyar nemzet legáhítottabb kívánságai: az egyenlőség, a szabadság és testvériség sürgetése iránt. A 12 pont közül is leginkább a negyediknek a megvalósítását várták: a törvény előtti polgári és vallási egyenlőséget. Pesti útjáról hazahozta a „magyar szabadság első lélegzetét” (Petőfi szavai), a Nemzeti dal első napi példányát, amit a Pirnitzer-unokák is ereklyeként őriztek 1944 júniusáig, a család deportálásáig. Hasonló kegyelet övezte a családban a nemzetőri kardot. Pirnitzer József nemzetőri szolgálatáról nem maradtak fenn írásos emlékek, de életműve ismeretében valószínűnek tarthatjuk, hogy ott is megállta a helyét. Görgey ezt mondta a magyar zsidó honvédekről: „Minden katonai erényben derekasan versenyeztek a többi bajtársakkal.” A szabadságharc bukásával a magyar zsidóságra is nehéz napok következtek: részvételükért egyetemlegesen kellett felelniök. Haynau 1849. július i-i proklamációjának sokszorosítására a szekszárdi Perger nyomda is megbízást kapott. A felhívás 7. §-a megfenyegeti azokat a zsidókat, akik a polgári forradalmat és a szabadságharcot támogatták. Haynau „indíttatva érzi magát” kétmillió-háromszázezer forintos hadisarc kivetésére, amiért a magyar zsidók „rossz érzelmeik és gonosz cselekvésmódjuk által” a forradalmat valamennyien előmozdították. A Bach-kormányzat 1851-ben megtorlásul felfüggesztette a zsidó hitközségek önkormányzatát, 1852-ben bevezette a megalázó középkori zsidó-esküt, egy év múlva pedig ismét megfosztotta a zsidókat az ingatlanszerzés jogaitól. A XVIII. század végéig egyetlen zsidót sem fogadtak be Szekszárdon a város urai, 1790 után fél évszázadon át legfeljebb két családot tűrtek meg, de azok sem kereskedhettek, hanem az urasági kocsmát és szeszfőzdét bérelték. Az 1840:19. törvénycikk adta csak meg a lökést a szekszárdi kereskedelem meghódításához. A zsidó kereskedők egy része Bonyhádról került Szekszárdra, így Berger Dávid is, aki 1843-ban — az alispáni jelentés szerint — „emeletes házzal, nevezetes vagyonnal és zálogos nemesi jószággal bíró izraelita kereskedő.” Nemsokára követi őt az a Kron kereskedő, akinél József 8 éven keresztül segéd volt. A század derekán azonban még nem jelentős a megyeszékhelyen a zsidóság. 1848-ban Szekszárdon 34, Gyönkön viszont 62, Pakson és Hőgyészen egyaránt 100, Bonyhádon pedig 300 zsidó család él. 4>
