Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1978 / 3. szám - Szilágyi Mihály: Egy szekszárdi kereskedőcsalád története

Amikor Pirnitzer József gyámja elhatározta, hogy kereskedőinasnak adja a rábízott árvát, akkoriban írta Egyed Antal, a tudós pap, Bonyhád rövid történetét. Kimutatta, hogy 1820-ban a zsidó felekezet a legnépesebb. A 360 református, az 1132 evangélikus és az 1586 katolikus szomszédságában 1631 zsidó élt, azaz a 4709 lelkes Bonyhád minden harmadik lakosa zsidó. Természetesnek tartotta, hogy minden felekezetnek van iskolája. Sőt, Philipsz Anna német grófnő jóvoltából 1813 óta „Leány-nevelőház” is működik. A város 490 háza cseréppel fedett. Heti piaca és évi négy állat- és kirakodó vására vonzza a környék lakóit. Egyed szerint Bonyhádon egy idő óta a születések száma meghaladja a halálozásokét. Ez sem csekélység, de nem is véletlen. A mezőváros három orvosa, köztük a zsidó Nabath Sámuel, évi két alkalommal himlőoltást ad a gyermekeknek.

1832-ben nyílt meg a Kron család bonyhádi rőfös üzlete, s röviddel utána beállt hozzájuk Pirnitzer József segédnek. A Kron cégnél eltöltött évekről mindössze annyit gyaníthatunk, hogy ekkor volt igazán alkalma a rőfösmesterség ábécéjének elsajátítására és keresetének gyarapítására.

Az egyik napon, a munka végeztével, segédtársaival a zsinagóga felé sétált, és a hirdetőoszlopnál csoportosulásra lett figyelmes. Odament, és elolvasta a hitközségi híreket: szemtanúkat keresnek különböző ügyes-bajos dolgok tisztázására; felszólításokat a hitközségi adók rendezésére, kiárusításokra; az idegen zsidókkal szemben hozott határozatokat és egyebeket. Ám az „egyebek” közt egy fontos közlemény állt: a magyar királyi helytartótanács tudtul adja, hogy az 1840. évi 19. törvénycikk alapján mindazon zsidók, akik Magyarországon születtek és ellenük erkölcsi kifogás nem merült fel, bárhol letelepedhetnek, és ott szabadon kereskedhetnek.

Másnap egy, a boltjukban megforduló ügynöktől megtudta, hogy Szekszárdon, a Fő utcán, a postaépület szomszédságában, a Mayer-házban bérbe adnak egy kis üzlethelyiséget. Régóta várta ezt a hírt, ezért nem is tétovázott. Felmondta kényelmes állását, megtakarított pénzével és a nagybácsik támogatásával Szekszárdra ment szerencsét próbálni. Kibérli a boltocskát, napkeltétől napnyugtáig befelé tessékeli a járókelőket. A szekszárdi publikum érdeklődéssel figyeli a göndör hajú, meglehetősen filigrán termetű, szokatlan akcentussal beszélő, a magyart itt-ott zsidó zsargonnal fűszerező fiatalembert. Ahogy a szövetet és a selymet a pultra teríti és a gyűrődéseket elsimítja, az maga a rőfösség netovábbja.

Hősünk takarékosan él, albérletben lakik és Reichl Lipót kóserkonyháján étkezik. Egy év múlva megnősül: feleségül veszi az egyik nevezetes paksi rabbi unokáját, Behr Katalint. Házasságát a korabeli zsidó szokásoknak megfelelően a sadchen — azaz házasságközvetítő — hozta baldachin alá. A zsidóknál a családi élet tisztaságának féltése szigorú elzárkózást eredményezett. A két nembéli fiataloknak nemigen volt alkalmuk találkozni, ismerkedni és egymásba szeretni. A házasságkötés bonyodalmaiból kikapcsolták a fiatalokat: a szülők maguk gondoskodtak vejük vagy menyük kiválasztásáról. Mivel József szülei korán elhaltak, ő maga pedig a vevőkör meghódításán fáradozott, meg kellett várnia, míg felfigyelnek rá a házasságközvetítők. Vagy ő maga bízta meg őket asszonykereséssel. Már túl volt azon a bizonyos 18 éves koron, amikor a talmudi kodifikátorok szerint a fiúknak meg kell házasodniok.

38