Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1978 / 3. szám - Bencze László: A gobelin művésze

BENCZE LÁSZLÓ:

A gobelin művésze

1956-ban rendezte utolsó gyűjteményes kiállítását az azóta lebontott Nemzeti Szalonban Ferenczy Noémi (1S90—1957), a magyar gobelinművészet korszakos jelentőségű mestere. Ekkor írta Bencze László festőművész ezt a kéziratban maradt tanulmányát. Ferenczy Noémi életműve azóta klasszikussá nemesedett, a magyar művészettörténet azonban máig adós az értő méltatásokkal... Az eredeti megfogalmazásban való közlést tehát a közvetlen élmény hitelesítette elemző megállapítások változatlan aktualitása indokolja.

(A szerkesztő)

Egy naív és monumentális életművet mutat be a Nemzeti Szalon. Ferenczy Károly leánya önmagában is különálló jelenség; kétszeresen az. A család, mely annyi nagy egyéniséget adott a magyar művészetnek. Az apa maga már az egyik törzse a magyar művészet lombozatának, s ez a tő hajtotta a kitűnő szobrászfiút és az egyedülálló gobelinművész leányt. Egy ilyen hármas különös ajándék egy nemzet és egy család részéről, mely ritkán produkál folytatásképpen ennyire szuverén és önálló egyéniségeket.

Folytatás is és kiegészítés a maga módján. Az apától a dekorativitás és a kolorit nagyszerű képességét kapta ajándékul, a szintézis vágyát és képességét; az anyától a halk és gyöngéd érzékenységet, a naivitás szépítő örökségét, képességet a finom megkülönböztetésekre.

A műhely — mely lakása is — nagy és világos; két ablakán bőven zuhog be a fény. Fehér a fala, fehérek a függönyei, s mint különös, a munkának szentelt templomban, orgonaként foglal el egy egész falat a hatalmas barna szövőszék. Húrjain, a függőleges fehér szálak rugalmas hálózatán, befejezés előtt álló kép muzsikája zsong, a Város, talán Nagybánya képzeletbeli képe, a nagy hegyek között.

14