Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 3. szám - Csányi László: Fájáról napról napra
Halála napján Augusztus 15. Vége, nincs többé. A rádió déli híradásából tudjuk meg, hogy bevégeztetett. „Hosszú szenvedés után.” Egy éve lehet, hogy utoljára nálunk járt. Az Új Írás szerzőgárdájával jött Szekszárdra, s előadás után a társaság egy része fölkerekedett, Vas István, Juhász Ferenc visszautazott Pestre. Féja még maradt, megígérték neki, hogy másnap elviszik Bátára, de velünk is akart beszélni, már régen találkoztunk. Akadozó lélegzettel mászta meg a három emeletet, s valamit enni kért, még nem vacsorázott. „Olgicám, drága, csak egy tojást süssön meg nekem, bőven elég lesz” — mondta feleségemnek, aki rögtön készített is neki egy tisztes adag rántottát. Jóízűen megette, a bor is élénkítette. Nézegette a falon a képeket, s mesélte, hogy ő is vett néhányat, Gulácsyt, Deák-Ébnert, volt felesége közreműködésével, aki művészettörténész. Kértem, írjon valamit a Dunatájnak. Babits jutott eszébe s rögtön el is mesélt egy történetet, de kissé gyanúsnak találtam. — Ezt írjam meg? — nézett rám, de tekintetéből láttam, hogy maga sem gondolja komolyan. —■ Ne — mondtam —. Ezt ne írd meg. Inkább Bétáról valamit. Mondjuk a Sarjadás egy új fejezetét. Báta emléke földerítette. Régi élményeit idézte, neveket emlegetett. Jókedvű lett, terveiről beszélt, arról is, hogy Nyugatra készül, Böllt akarja felkeresni, akit nagyra tartott. Éjjel egy óra lehetett, amikor cihelődni kezdett. Visszakísértem a Gemencbe, ahol szállása volt. Az előcsarnokban már várta a folyóirat egyik fiatal munkatársa, s elmondta, hogy a többiek a bárban vannak, ha kedve tartja, igyék még valamit velük. Ennek megörült. Engem is hívott, de másnap sok munka várt, kitértem. Széles mozdulattal megölelt, szinte betakart hosszú karjaival. „Isten tartson meg!” S a következő pillanatban fürge léptekkel indult a hajnalig nyitva tartó bárba. Soha nem láttam többé. De közben mintha már megsűrűsödött volna körülötte a levegő. Korábban is sokat panaszkodott: „A vége felé közeledő esztendőben — írta — csupán ezek a bajok értek: törés a jobb csuklón (4 hetes gipsz), kettétört a balkar, a felső csontja, So napos gipsz, to nap kórházban. Kaptam két havi kiküldetést Kölnbe, Böllt akartam megírni, de Bonn megtagadta a beutazást, ez felborította terveimet, a karom is lassan jött rendbe, a nyári üdülés végképp elmaradt. Depresszió, fáradékonyság, karácsonyra pedig megérkezett a láz, valaminő vírusos fertőzés, de már fönn vagyok, szobámba száműzve.” (1976. december 28.) A bátai út fölpezsdítette. „Bátán néhány megrázóan szép órát töltöttem, de a falut se járhattam végig (idő hiányában), s nem fogadhattam be egy méltó íráshoz elegendő anyagot. Dér Pistáék terveznek egy író-olvasó találkozót, nos ez és a teljesen megújhodott falu megtekintése elég élményt, anyagot ígér egy Bétához méltó íráshoz ■ ■. Bécsi utam szeptemberre tolódott, ha lesz akkor szoba. Ugyanis a lábfejemen repedést észlelt a röntgen, holott nem ért baleset. Tíz napig gipszben volt.” (1977. július 3.) 12
