Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 3. szám - Csányi László: Fájáról napról napra
CSÁNYT LÁSZLÓ: Fájáról, napról napra Amit még olvashatott volna Július zj. Űjváry Lajos hozza a hírt: nagy beteg, gyógyíthatatlan. Rögtön írok neki, s már ott bujkál bennem a gondolat, életben találja-e a levél? Űjra kezdem; az élet nagy pillanataiban csak dadogni tudunk. Vigasztalnom kellene, de okosabb annál, hogy ne tudná, ez a búcsút intők örök szemfényvesztése. Már ott ül Cháron ladikjában, ó, csak annyi ideje lenne még, hogy magával vihesse szeretetünk zászlójelének emlékét! A válasz nem tőle jön, Endre fia írja, felolvasta neki a levelet, de apjának már annyi ereje sincs, hogy aláírja a választ. Teljes éber tudattal figyeli állapota romlását, mindent tud, s biztos vagyok benne, állja a sors tekintetét. Sokszor emlegette, utolsó tanulmányaiban is vissza-visszatér a gondolat a sors rendeléséről, s néha kicsit patetikusan, nagybetűvel írta. Most egy kórházi ágy mozdulatlanságába kényszerítve a szoba fehér mennyezetén keresi a Sors ujjának vonásait. Mit olvas ki belőlük? Derűs éjszakákra gondolok, hajnalig tartó szikrázó beszélgetésekre, történeteire, melyeket időnként kaján megjegyzésekkel fűszerezett. Volt benne valami elnyűhetetlen, s bár az utóbbi években sokat betegeskedett, úgy éreztük, nem fog rajta az idő. Nem is fog rajta, gondolom megenyhülten, de egyelőre túl közel van hozzánk, kár lenne az életművet mérlegelni, mert még személyes létével hat, szinte kitapintható szeretetével, amivel hosszú barátságunk alatt megajándékozott. Tudom, soha nem látom többet, de miért kell most erre gondolnom? Ha még egyszer együtt lehetnénk, csak egyetlen egyszer, akár néhány percre is, tudom, így szólna hozzám, fölvonva busa szemöldökét: — De miért nem beszélünk másról? Például arról, hogy a művészetnek csak akkor van értelme, ha a valóságban gyökerezik, ha a nép igazságát mondja. Gondolj csak Móriczra. Hát kérlek szépen, jobb, mint Balzac... Teletöltöm a poharát s áhítattal arra gondolok, hogy most is csak ez a fontos neki. Július 28. Az egész országban otthon volt, s legszívesebben mindent könyvekbe sűrített volna, emlékül és emlékeztetőül a jövőnek. Hónapokig járta a Sárközt, úgy mint hajdan, a Viharsarok idején. Esténként porosán — s bizony 6
