Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 2. szám - Virág F. Éva: Nem lesz több boszorkány
gású, egyenes tartóid. Kék szemé» nem homályosította el az idő, látását sem tompította el, azt mondja, baj nélkül befűzi a tűbe a cérnát. Egészségére egy szava sincs, életében egyszer fordult orvoshoz, akkor is azért, mert elesett, és megrepedt a lábában egy csont. Mindez a boszorkánykiáltók szemében fontos bizonyíték: hogy lehet, hogy valaki ilyen idős korában nem jár orvoshoz, mint a többi öreg teszi, nem panaszkodik bajairól, nem szed gyógyszereket? Az is intő jel, hogy ilyen hosszú életű. A boszorkány ugyanis addig nem tud meghalni, amíg át nem adta valakinek a tudományát. A hiedelem szerint — nemcsak ezen a környéken, hanem például a messzi Gyimesben is — ez az a személy, aki gondját viseli. * * * Amikor Éva néni hetvenhat éves lett, úgy tűnt, valaki jó szívvel gondol rá. Egyik utcabéli fiatalasszony szívesen látta a konyhájában, a ház körül. Hamarosan beszélni kezdték, hogy ő a boszorkány tanítványa. A fiatalasszony — P. Gy-né — előbb tiltakozott, aztán jónak látta kizárni házából Éva nénit, majd az idegei mondták fel a szolgálatot, végül beperelte a boszorkánykiáltókat. Hét asszonyt idéztek be a paksi járásbíróságra, de meg sem szólaltak, „nem emlékeztek semmire”. A P-iek fordított „boszorkánypere” — hivatalosan becsületsértési ügy — meglehetős port vert fel, hiszen történelmi közhelyként ismert dolog, hogy Magyarországon 1768-ban rendelte el Mária Terézia a boszorkányokkal foglalkozó perek beszüntetését. . . Az asszonyok hallgatását úgy értelmezte a közvélemény, hogy komolyra fordulván a dolog, a P-i boszorkányozók elszégyelték magukat az ostoba ügy miatt. Éva néni emlékezik rá, hogy a paksi járásbíróságon nagyon megszidták a hét asszonyságot, neki pedig azt mondták, forduljon hozzájuk, ha még egyszer valami kellemetlensége lesz a faluban. Persze a szidás nem változtatott meg semmit. Ha Éva néni megjelent valamelyik régi ismerőse temetésén, a gyászolók átmentek a sír másik oldalára. J. L-né, aki két évig volt a tanácsi kirendeltség vezetője, munkája során néhányszor kereste az alkalmat, hogy megváltoztassa a közvéleményt. Segítőket is hívott, de a falubéli derékhad komolytalannak tartotta a dolgot, mondván, hiába kérdezgeti anyját, anyósát, a szomszédokat, senki sem beszél ilyesmiről. Pedig egyikük édesanyja volt az, aki a kirendeltségvezetőt figyelmeztette: — Mielőtt elkerültem volna a faluból, már gyermeket vártam. Éva néni, aki helyzete ellenére is szíves kínálgató — bár sokszor visszautasították almáját, szőlőjét — hozott nekem egy kosárka őszibarackot. Elfogadtam, márcsak azért is. . . Ahogy enni kezdtem, szalad a szomszédból a néni, hogy köpjem ki, elmegy tőle a gyerekem. * * * A kis öregasszony fegyelmezett mesélő, egyáltalán, fegyelmezett ember. 1887. december 24-én született, egy közeli pusztán. A férje hozta ide, a Bagó-5 65
