Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 2. szám - Tüskés Tibor: A tények hatalma
— Hogy van? — Köszönöm, jól. — És az egészsége hogy szolgál? — Nincs okom panaszra. — De minek bűzze ezt e kötelet maga után? — Kötelet? — kérdem hátrapillantva. — Azok a beleim.” Végül álljon itt még egy Örkény-egyperces. A címe: Mi mindent kell tudni. (A kis íráshoz „annyit kell tudni”, hogy nem is olyan régen, Budapesten, a villamosokon és az autóbuszokon az utazáshoz ún. átszálló jegyeket kellett váltani. A papír hátlapján található szabályzatot „másolta le” az író.) „Érvényes két díjszabási övezet beutazására, egy órán belül, legföljebb négyszeri átszállással, a felszállóhelytől az utazás céljához vezető legrövidebb útvonalon. Atszállni csak keresztezéseknél, elágazásoknál és végállomásokon lehet, de csak olyan kocsira, melynek útvonala az előzőén igénybe vett kocsik útvonalától eltér. Égy utazás során csak egy Duna-híd és minden útvonal csak egyszer érinthető. Kerülő utazás és útmegszakítás tilos!” Mivel vált ki Örkény hatást? Ha összehasonlítjuk az írást az egykori valódi átszálló jegyek hátoldalán olvasható utasítással, kitűnik, Önkény csupán néhány írásjelet, módosítószót, ragot változtatott meg. Miben rejlik hát az írói-művészi megformálás, az alkotó tett? A kiemelésben. Budapesten valaha naponta több százezer átszálló jegyet szakítottak el, használtak föl, lyukasztottak ki, de vajon hányán olvasták el a „tudni szükséges” utasítást? Talán egyetlen ember sem. Örkény most — novellaként, irodalomként — elolvastatja velünk a szöveget. S ezzel rányitja az olvasó szemét — a ma már érvényét vesztett szabályzat jelentésén túl — valami fontosra és valóságosra, valami ma is érvényesre. Az embert mindenütt és mindenkor körülvevő — villamoson, autóbuszon, vonaton, utcán, hirdetőoszlopokon, házfalakon, stb. olvasható — szabályok, rendeletek, utasítások stb. tömegére. Arra, hogy vannak az utasítások, és van az élő, eleven ember, aki tudomást se vesz róluk, vannak a rendeletek, és van az élet köznapi valósága. Örkénynek mához szóló közlendője, írói mondanivalója volt. S ehhez a művészi célhoz — kis változtatással, kiemeléssel — egy dokumentumot, egy idejétmúlt — pontosabban: az idő egy másik dimenziójába állított — szöveget használt föl. A mozdulat, amellyel a dokumentumot kiemelte eredeti környezetéből, művészi alkotássá formálta az egészen más céllal létrehozott szöveget. A puszta tény, a dokumentum — itt is, annyi más mai műhöz hasonlóan — a művészi alkotás forrásává vált. 3 55
