Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1978 / 2. szám - Csányi László: Bevezetés Fülep Lajos pályakezdéséhez

gyártott kegyképeivel vagy erotikus jelképeivel a gazdagság és szépség illúzióját kelti. Ez a gazdagság és szépség részben a nyolcvanas évek arisztokráciájának pénzszóró ízléstelenségében gyökerezik, s ezt demokratizálja a következő évtizedekben az iparszerű giccstermelés.

Az esztétika elbizonytalanodik, s bármennyire megható is Ruskin vagy Morris lelkesedése, az ember nem tud szabadulni a gondolattól, hogy az élet átművésziesítésének szándéka nem épp a giccset készíti-e elő? Felfogás kérdése, hogy a reneszánsz a hanyatlás kezdete-e, viszont amikor Ruskin elátkozza a városokat, amelyekben nem virágozhat erkölcs, boldogság és művészet, mégis csak mosolyogni kell. A preraffaeliták egyébként is túl sokat emlegetik a boldogságot, amihez éppúgy nincs kulcsuk, mint az egész kornak. A bomlás, aminek rémképétől nem tudnak szabadulni, elsősorban társadalmi, gazdasági képződmény, s ezen egy idilli esztétikai kommunizmus nem tud változtatni. Mintha Pascalt hallanánk: Le coeur a ses raison, que le raison ne connait pás, — de hát a szív érzéseivel nem sokra megyünk. A nagyhatású Ruskin esztétikája csak ezen a bűvös körön belül érvényes, s közben itt van már a szecesszió, harsányan, univerzális igénnyel, de nagyon másodrendűén, melyben csak a meggazdagodott polgár fellengzőssége találhat megnyugvást. Az anyag és a forma, a valóság és művészi megfelelője egyre jobban elidegenedik egymástól, a cikornyák, indák, vagy éppen az arany — mint Klimt képein — önmagáért van, akár festményről van szó, pohárról vagy leveses tálról. A forma öncélúságának nincs ökonómiája, élettelenül tapad a lényegesre, s látszat-bősége mögött terméketlen üresség van.

S közben megjelent a boldogság ígérete, melynek csábító áldemokratizmusa szegénynek és gazdagnak egyformán ígéri talmi kincseit. Persze a giccs csak a boldogság pótszere, vagy még az sem: gyámoltalan hattyúk lebegnek a kastély előtti tavon, de a kastély mesebelisége is másodlagos, mert a restaurátorok félreértett gótikája végképp falvédő-romantikává züllött. Degas balettáncosnőinek vidéki kiadásai polgári lakásokban próbálnak erotikus izgalmat kelteni, s most már nincs megállás: a műanyag meghozza a hervadhatatlan virágok és hamvas gyümölcsök örök nyarát, s Degas balerináinak hektikás utódai másodpercenként vetkőznek le a golyóstoll nyelén.

Mindez ott kezdődött a nyolcvanas évek Párizsában, ahol átmenetileg minden valódi aranyból készült, azok a paripák is, amelyek a hamutartók káváján ágaskodnak. A látleletet súlyosbítja, hogy ezeknek az éveknek Párizsában már megjelent az igazán korszerű művészet, mely a jövőt hordta magában, de az ízléstelenség olyan ellenállásával találkozott, amilyenre a művészettörténetben még nem volt példa.

Nálunk továbbra is minden a közelmúlt dicsőségének árnyékában próbálja elhitetni jelentőségét, de ez a másodlagos művészet képtelen szembenézni a valósággal. A tudomány, jóllehet sokszor még csak az alapokat kell lerakni, jóval előbbre jár. Eötvös Loránd, a matematikus König Gyula, Bánki Donát európai méretű tudósegyéniségek, s mellettük a korszak irodalmi szegénysége még inkább szembetűnő. Csak Péterfy teljesítménye és jelentősége mérhető hozzájuk, de tragédiája épp azt példázza, hogy ezek az évek milyen könnyűnek találtatnak.

22