Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)

1944-06-04 / 23. szám

1944. DUNÁKTÓL! PROTESTÁNS LAP 105. oldal. — A győri Református Nőegyesület tevékeny- j ségének legnagyobb részét a karitatív munka töltötte be. Az iskolás gyermekek felruházására rendezett gyűjtés 3568 pengőt eredményezett. Bár igen erősen érezhető volt az anyaghiány és a munkabérek is erősen emel­kedtek, sikerült az iskolás gyermekek között 12 fiú­­riihát, 26 leánykaruhát és 17 pár cipőt kiosztani. A katonai kórházakban lévő beteg és sebesült katonák részére 50 drb. szeretetcsomagot küldött az egyesület. Részt vett a Vöröskereszt javára rendezett urnagyüjtés­­ben is, mely alkalommal 1380 P-t gyűjtött. A magyar anyák jutalmazására 50 P, a Szeretetszövetségnek 50 P, a kühnissziónak 50 P, .a Soli Deo Gloria diákszövet­ségnek 50 P adományt juttatott az egyesület. A saját árva akcióra ruhát, kötényt, nyári cipőt küldött s kisebb, nagyobb összegekkel támogatta szegénysorsú asszony­testvéreinket. Az egyesület megválasztotta három évre az új tisztikart és a választmányt. Elnök: Fátay Ferencné. Alelnökök: Nagy Sándorné és Gracza Károlyné. Titkár: Vélsz irma. Pénztáros: Szelecsényi Jolán. Jegyzők: Takáts Jolán és Veress Ilonka. Gondnok: Kürtös Károlyné. Ellenőrök: Hodossy Lajosné, Pentsy Margit. Számvizsgálók: Vélsz Gizella, Kovács Teréz, Gyenge Imréné. A közgyűlés eddigi munkássága elismeréséül örökös tiszteletbeli elnöknek választotta Balázs Józsefné volt elnököt és Győry Elemérné volt alelnököt, valamint örökös tiszteletbeli taggá Győry Elemér püspök urat A volt püspök-lelkipásztor és szeretett hitvese iránti hálaérzetének adott kifejezést a nőegyesület azáltal, hogy megfestette templomunk külső képét és ezt, valamint Kursinszky Lajosné iparművésznő által remekbe készült halasi csipkét március 19-én küldöttség vitte Pápára püspök uréknak. — Nyugalomba vonuló lelkész — felajánlja ked­vezményes árért pályájuk kezdetén levő fiatal lelkész­társainak könyvtárából a következő könyveit: 1. Ige­­birdető 1906. évfolyam kötve. 2. Igehirdető 1907— 1918-ig füzetekben. 3. Református Igehirdető 1919— 1926-ig füzetekben. 4. Debreceni lelkészi tár 2—S. kö­tet. 5. Szabó Imre . Magvető kiméne vetni« fűzve. 6. Lévay L. Egyházi beszédek 1, 2. és 4. kötet. 7. Fejes István Egyházi beszédek kdötve. 8. Mitrovics Gy. Egyházi beszédek I—II. kötet. 9. Benkő Istán Agenda. 10. Gulyás Benő Egyházi beszédek I—II1. kö­tet. 11. Révész B. Egyházszertartási beszédek. 12. Gulyás Benő »Ravatalnál« temetési imák és beszédek. 13. Könyves Tóth Kálmán Az Úr'házában (vasárnapi imák). 14. Könyves loth Kálmán Koporsónál (teme­tési imák). 15. Gyöngyössy Köznapi imák. 16. Tompa Mihály Egyházi beszédek 1—2. kötet kötve. 17. Erős Lajos Apologetika kötve. 18. Kecskernéthy F. Örök életnek beszéde. 19. Szentkút! Kiss Károly Bibliai ké­pek (vaskos kötet). 20. Czeglédy Robertson egyházi beszédei. 21. Protestáns pap. 1900-ból. 22. Kalászok az élet kenyeréhez — és még több hasonló lelkészi könyvet. Nemkülönben 23. Pallas Nagy Lexikon 1 — 18. kötet. 24. Tolnay-féle Világtörténelem 1 —10. kö­tet. Cím a szerkesztőségben megtudható. — A Református Theoíogia legújabb száma a következő értékes tartalommal jelent meg: írásmagya­rázat : Csekey Sándor dr.: Uram, látni akarjuk a Jézust. Tanulmányok: Sebestyén Jenő dr.: A szent házasság isteni felépítettsége. — Pap László dr.: Az ószövetségi kánon kialakulása Bibliafordításainkban. Lelkigondozás —Gyülekezeti műnka : Budai Gergely dr.: A lelkipásztor személyisége. — Pap Géza: Társalkodásom Jób könyvé­vel. Forrás-közlemények: Derecskéi Ambrus: a poeni­­tentia útja és módja. Az szent Pál apostol levele, melyet írt a Rómabeii keresztyéneknek. Debrecen, 1603, című munkájából. — Pósaházi János: Miben áll az igaz és Isten szerint való böjt? Igazság Istápja, Sárospatak, 1669, című munkájából. — Bőd Péter: Tusakodjatok a hitért. Szent Judás Lebbeus apostol levelének magya­rázatja, Szeben, 1749. című munkájából. Kérdés-felelet. — Irodalom. — Kossuth Lajos és a Budapesti Ref. Theol. Akadémia. — Szegedi Kis István díj. — Fel­hívás a 10, 20, 30 és 40 évvel ezelőtt végzettek talál­kozójára. — Hírek—Szövetségi közlemények. Pénztár­elszámolás. A Dr. Csekey Sándor felelős szerkesztésé­ben megjelenő folyóiratot a Budapesti Református Theologiai Akadémia Baráti Szövetsége adja ki: Buda­pest, IX. Ráday-u. 28. Előfizetési díj 6, illetve 8 P, jogi személyeknek 10 P, segédlelkészeknek és theo­­logusoknak évi 3 P. — A Dunántúli Ref. Nőszövetség címére érkezett adományok bombakárosult testvéreink segélyezésére 1944 május 25—31-ig : Ref. Nőegylet, Nagyrákos 814 P, Leányegyház, Szatta 80 P, Ref. egyház, Dtmaszerdahely 485 P, Ref. Leánykör, Hedrehely 504'70 P, Szilágyi | Gyula, Bana 50 P, Ref. egyház, Tergenye 106'70 P, 1 Ref. egyház, Bajánsenye 470 P. — A Lelkigondozó pünkösdi számába Bereczky Albert írt vezető cikket „Siralommal és imádkozva“ ! címmel. Pünkösdi elmélkedést Sipos Géza tollából közöl a lap. Dr. vitéz Csia Sándor A szenvedélyekről ír ta­nulságos cikket. Dr. Czakó Jenő A szentek örökkévaló i nyugodalma című híres 17-ik századi könyvből ad mutatványt. Kiss Lajos ördögkuti lelkész a szorvány­­diakonusokat képző intézet szükségességét fejtegeti. Kiss Sándor budapesti tanár a tömbkálvinizmus fele­lősségét és a szórványok megsegítését hangsúlyozza. Van benne Gyermek-világ. (Vezeti Beliczay Angéla.) „Egymás terhét hordozzátok“ rovat, (vezeti Csizmadia Károly). A szórványgyülekezetek életéből ez alkalommal a Délvidék, Farkasgyepű, Fülek, Nagykanizsa, Páud. Pétfiirdő, Sárvár és Zalaegerszeg, (a szórványközponttal) munkájáról kapunk beszámolót. A lap előfizetése: ado­mány. Megrendelhető: Szíj Rezső szerkesztőnél, Sárvár. Postafiók. Szívesen ajánljuk. — Az Evangéliumi Kultúrszemle II. füzete Szíj Rezső sárvári s.-lelkész szerkesztésében megjelent. Á vezércikket Bakó Kálmán írta bele Mit vár az olvasó az Evangéliumi Kulturszemlétől ? A füzet húsz könyvről közöl bírálatot, illetve ismertetést. A lap előfizetési ára: adomány, mely beküldhető Szíj Rezső Sárvár 17.891 befizetési lapon. — 300.000 P egyházi célra. A Harangszó laptár­sunk írja, hogy a békéscsabai Stark Ferenc ‘evangélikus kereskedő a v|á,ros központjában fekvő, két utcára nyíló telkét a rajta levő házzal s az abban levő összes ingó­sággal a békéscsabai Diakonissza Anyaháznak hagyo­mányozta. Birtokából 5—5 kishold földet a békés­csabai Árvaházra, Aggok házára, a Nőegyleti Szeretet­­házra és magára a gyülekezetre, 1 kishold földet a gimnáziumra s újabb 5 kishold földet a szarvasi evan­! gélikus egyházra hagyta végrendeletében. A hagyo­mány értéke 300.000 P. — A körmendi Református Nőegylet szeretet­­vendégségének összes bevétele 750 P volt, melyet a szegények támogatására és a templom környékének i tavaszi kiszépítésére fordítanak. Az előadást Bíró Sán- i dór m. kir. főlelkész tartotta Kárpátoktól az Adriáig I címen. Döbrössy Lajosné énekelt, Kerecsényi Ilona szavalt és Papp Zoltán tanár hegedült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom