Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)

1944-05-07 / 19. szám

1944. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 87. oldal. Dr. Soós Adorján ezzel a hézagpótló könyvével is alapos és minden adatra kiterjedő, lelkiismeretes tudo­mányos munkát végzett. Könyve történelmi munka, mely nem annalisztikusan adja elő az eseményeket, hanem az eddigi munkák adatközléseit figyelembe véve, egyes kér­dések köré csoportosítja mondanivalóját. Magában fog­lalja a kérdésre vonatkozó minden lényeges és jellemző adatot, de a szellemtörténeti történetírási irány szellemé­ben fejti ki mondanivalóját. Ebben rejlik a munka leg­nagyobb értéke. Pápa. Bognár Károly vallásoktató lelkész. ®®®®S®@®®S®SS®®<§0®®«®3S®S®®®®@SS®®®®8®®® 1 VEGYESEK 1 (e) % ®®®@®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®(e®S88®S®®®S@ D® © — Zsinatunk május 4-én megnyílt hatodik ülés­szakán a XC. zsoltár 1. versének eléneklése után dr. Ravasz László püspök lelkészi elnök Mt. 5:2—16. ver­seit olvasta fel, majd buzgó imádságban kérte a Min­denható áldását a zsinat munkájára. Dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok, világi elnök megkapó sza­vakkal emlékezett meg vitéz nagybányai Horthy Miklós 'kormányzói működésének 24-ik évfordulójáról. Az; atyák és testvérek« háláját, hűségét és ragaszkodását a kabinet iroda útján tolmácsolja a zsinati elnökség. Megilletődött szívvel szólt a harctéren küzdő hős katonáinkról, majd bejelentette a zsinati tagok sorában a legutóbbi ülésszak befejezése óta történt változásokat. A zsinat lelkes él­jenzéssel fogadta Győry Elemért,- aki mint püspök elő­ször jelent meg a zsinaton, melynek ezelőtt is jegyzője volt. Az 1942. évi VII. egyh. törvénycikket a Kormányzó Úr jóváhagyta és megerősítette. Tárgyalta a zsinat a zsinat és a zsinati tanács kivételes hatásköréről szóló törvényjavaslatot, valamint az egyház és önkormányzati testületéi ügyeit szabály szerint intéző gyűlések hatás­körének kivételes átruházásáról szóló zsinati határozati javaslatot, melyet lapunk mai számában egész terjede­lemben közlünk. A zsinat a javaslatokat csekély lényeg­telen változtatással elfogadta és megerősítés végett a Kormányzó Úrhoz felterjeszti. A javaslatok előadója dr. Szentpéteri Kun Béla egy. tanár volt, a jegyzői tisztet Győry Elemér püspök zsinati jegyző látta el. Dunántúli egyházkerületünkből a gyűlésen a következők vettek részt: Győry Elemér püspök, dr. Balogh Jenő főgondnok, Bakó Lajos, dr. Baranyay Dezső, Besse Lajos, Bodó Jenő, Czeglédy Pál, Győrffv Lajos, Izsák Aladár, dr. Jókay-Ihász Miklós, Leőke Károly, v. Nagy Nándor, Ólé Sándor, dr. Pongrácz József, dr. Szász Ká­roly, Thaly Dezső és dr. Tornyos György zsinati kép­viselők. A zsinat a XC. zsoltár 9. versének eléneklése után dr. Ravasz László püspök imádságával zárult. — Püspökünk látogatása Győrött. Győry Elemér püspök meglátogatta Győrött azokat a református csa­ládokat, melyeknek, hozzátartozói a győri ellenséges bombatámadásnál életüket vesztették és amelyek nagy anyagikárt szenvedtek. A látogatás igen áldásos volt a megpróbáltatás alatt álló családokra és hívekre. —- Szavazatfelbontás. Az egyházkerületi lelkészi jegyzői állás betöltése tárgyában elrendelt újabb szava­zás alkalmából beérkezett szavazatokat május 2-án bon­totta fel Pápán az egyházkerületi közgyűlés által kikül­dött, Győry Elemér püspök elnöklete alatt Császár Ede, dr. Molnár Imre és dr. Pongrácz József tagokból álló bizottság. A bizottság megállapította, hogy a beérkezett 569 érvényes szavazatból dr. Benedek Sándor theol. tanár kapott 382-t, Vámos Géza balatonfüredi lelki­­pásztor 187-t. Az új egyházkerületi jegyző eddig is értékes munkát végzett a kerületi közgyűlésben, mint a missziói ügyek előadója. Isten gazdag áldása kísérje jegyzői működését is. — Vitézzé nyilvánítás. Az országos Vitézi Szék néhai Antal Gyula volt lévai református lelkipásztort, az egykori m. kir. 14 gyalogezredbeli tart. hadnagyot a nagyezüst vitézségi érem tulajdonosát a vitézi rendbe való felvételre érdemesnek találta, illetve vitézzé nyilvá­nította. — Ifjúsági konferencia. Április 5-én, nagyhét szer­dáján Keresztyén Ifjúsági konferencia volt Pápán. A pápakörnyéki gyülekezetek ifjúságából 120 fiú és leány gyülekezett össze az új református templomban, hogy őszinte bűnbánattal meghallgassa Isten üzenetét, biz­tatását és útmutatását. Isten Igéjét Végh János, a pápai egyházmegye esperese hirdette. Közvetlen beszéddel, egyszerű okfejtéssel szólt a kísértések között élő fiatal lelkekhez és vezette őket Isten akarata szerint élő, nem a megkeseredetten szomorú, hanem Krisztus örömüze­netétől vidám, Istennek tetsző élet meglátására. A kon­ferencia további részét a református elemiiskola nagy­termében tartottuk. Keresetlen szavakkal nyitotta meg az összejövetelt Szijj József takácsi lelkipásztor. Utána a megjelent gyülekezetekből egy-egy ifjú és leány bibliai mondással köszöntötte a konferenciát és mondotta el beszámolóját a végzett munkáról. Ref. keresztyén hitünk felbecsülhetetlen értékéről, a hozzá való ragaszkodásról, a hit és szeretetközösség áldásáról beszélt Ölé Sándor pápai lelkipásztor, főiskolai gondnok. Mély áhítattal hallgatta ifjúságunk, ezekben a történelmi időkben egyetlen maradandó kincsünkről, a hithűség áldásáról szóló bizouyságtevést. Bolla József görzsönvi lelki­­pásztor: »Mit végezhetünk a gyülekezeti és ifjúsági munkaközösségben« címen tartott gyakorlati irányú előadást. Felsorolta azokat a lehetőségeket, amelyeket végezve a fiatalság is cselekvő része lehet a gyüle­kezetnek. Minden ifjúsági munka célja imádkozó lelkű, ■munkás gyülekezeti taggá való nevelés legyen. A kon­ferenciát az elhangzott tanítások rövid összefoglalásá­val és imádsággal Kovács Sándor körzetgazda zárta be. A XC. zsoltár "és a Himnusz -eléneklésé után rend­ben, mint jött, indult haza az ifjúság, szívükben mély­séges hálával Isten iránt, aki e sok veszéllyel teljes időben csendes, békés napot engedett a lélek építésére. A dunántúli ref. egyházkerület püspöki hivatalától. 1686/1944. sz. K örle vél egyházkerületünk valamennyi közép-, középfokú és népiskolai tanerőihez. A m. kir. vallás és közoktatásügyi miniszter úr 1465/1944. ein. szám alatt kelt rendelete alapján fel­hívom egyházkerületünk közép, középfokú és népiskolai igazgatóit és tanerőit, hogy a mai idők egyre súlyos­bodó követelményeinek megfelelően a leghathatósabban és a legnagyobb nyomatékkai buzdítsák a vezetésük alatt álló iskolák tanulóifjúságát a nemzetgazdasági és hadi­ipari szempontból egyaránt nagyon fontos selyemhernyó­tenyésztés fokozottabb mértékben való felkarolására. Pápán, 1944. évi május hó 3-án. Győry Elemér püspök. HIVATALOS RÉSZ !

Next

/
Oldalképek
Tartalom