Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-01-09 / 2. szám
8. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 0V 1944 gondnok iu rakat, legyenek hathatós segítségemre a gyökeres orvoslásban, amelytől éppen azért nem szabad ; visszariadnunk, mert »az idők gonoszak«, és éppen »a krisztusi szeretetre« való hivatkozással nem szabad viszszariadnunk. A Szentírás és a teológiai tudományok tanulmányozására és annak elhanyagolására nézve csak j annyit jegyzek meg, hogy egyes jelek szerint nincs messze az idő, amikor hitvallásunk és hitvallási gondol- ; kozásunk nem egy igen érzékeny pontjával oda kell államink az elmélyülő bibliai kritika kereszttüze alá, mégpedig azzal a magától értődő készséggel kell odaállanunk, amelyet Buliinger atyánk örökérvényüleg fogalmazott meg a Második Helvét Hitvallás előszavában: »nos í semper esse paratissimos... meliora ex verbo Dei do- ; centibus, non sine gratiarum actione, et cedere, et obsequi in Domino.. .< Nem lehet struccpolitikát foly- j tabuink a külföldön háborús viharban is továbbfolyó nagyszabású teológiai, elsősorban exegetikai és dogmatikai munkával szemben, amely egyszer a keresztyénség radikális »Entmythologisierung«-ját követeli (a dialek- í tikus teológia s a vele szemben állott vallástudományi j {modernizmus végleteinek módfelett érdekes és meg1- döbbentő találkozásával, az ú. n. existentialis filozófia : égisze alatt), másszor a lélek halhatatlanságáról szóló j hagyományos keresztyén felfogás revízió alá vételét ; kívánja, ismét másszor a gyermekkeresztség tanára és ; gyakorlatára teszi reá a metsző kritikai bonckést. Akit , jez a teológiai krízis — amely tulajdonképpen részletekbe menő folytatása lesz az első világháború utáninak — készületlenül talál, az talán a legeldugottabb falusi parókián lesz kénytelen leghamarább kapitulálni a legelső szavattyús szektaprédikátor előtt. Végtelenül örü- j lök, hogy a lelkészi továbbképzés szüksége egyre fokozódó hiányérzetet jelent és hogy addig is, amíg a vi- ! szonyok lehetővé tennék a 206—2940. számú egyházikerületi határozatban szabályozott, de azóta az egyre rosszabbodó viszonyok miatt még megvalósítani nem tudott, egészen belterjes lelkészi továbbképzési módot, helyenként nagyértékű előadássorozatokkal eredményes kísérletek történtek e hiányérzetnek a mai viszonyok közt lehető pótlására. Ki kell emelnem az érmelléki egyházmegye lelkész- és tanítóegyesülete, valamint a missziói bizottsága által Székelyhídon rendezett egészen magasszínvonalú. továbbképző tanfolyamot (melybe nagyon helyesen ncmlelkészi egyházi tisztviselők is belekapcsolódtak, mint hallgatók és mint előadók), valamint azt, amely "az én vezetésem alatt folyt le barátkai missziói telepünkön, végül a folyó évi október utolsó hetében, kitűnő vallásoktatási előadónk, dr. Módis László által rendezett debreceni valláspedagógiai konferenciát. Az ilyen tanfolyamok előadóinak, különösen pedig a munka oroszlánrészét mindig kész örömmel magukra vállaló egyetemi és lelkészképzőintézeti professzor uraknak, külön is a nagy készséggel segítségünkre sietett dr. Imre Lajos kolozsvári theol. professzor úrnak az egész egyházkerület nevében mondok nagyon meleg köszönetét A lelkészek magános és közösségi imaéletéről csak anynyit, hogy minden fegyelem és minden tanulmány hiábavaló végeredményében, hogyha ez hiányzik. Ha egymásért külön és egymással együtt nem tudunk imádkozni, Urunk közösségéből esünk ki^ aki velünk elsősorban azzal köti magát egv testbe, hogy szüntelen esedezik mi érettünk. Lelkészi életek sokszor végzetes elszigetelődésének és atomizálódásának itt van az alapoka. Azért tudok mélységesen örülni annak, hogy egyre több lelkészi imaközösség alakul, amelyekben az imádság ereje rögtön transzformálódik közös testvéri felelősséghordozásban és kölcsönös testvéri segítő szolgálatban, sőt fegyelmezésben (Istenünk eddig legtöbb áldást a Napkeleti Baráti Körnek, főként beregi és máramarosugocsai lelkipásztorok imaközösségének adott) — s örömöm még fokozódik, ha arról is beszámolhatok, hogy van már lelkészek és tanítók baráti imaközössége is, a Sárréten. Isten Lelke csodálatosan dolgozik nyilván s még inkább titkon —s s én meg vagyok győződve arról, hogy éppen ezen a vonalon örvendetes meglepetések fognak bennünket ugyanakkor érni, amikor e^y csomó kedves illúziónknak — mint forgószél elsodorta színes léggömböknek — örökre búcsút kell mondanunk. ® S ® s ® e}?») ®®® ® ® ® ®<s® ®®®®® ®® ® ® at® ® ® g ® ® ® q, @ * I VEGYESEK 1 ® ® @®SS®®S®@)®®®®®®®®®®S;s®S®(é>C«)S®S@@®®S®®®8® — Újév napján Győrv Elemér dunántúli református püspök a pápai templomban végzett lelkészi szolgálatot. Igehirdetésében a mai időket az özönvízhez hasonlította. Állandó újesztendei kérdés volt — mondta a püspök többek közt — hogy mit hoz ez az esztendő. De a mai ember még sohasem fogalmazta meg akkora gonddal és olyan sóvárgó lélekkel, mint az 1944-ik évhajnalán. Az újesztendő határai közé nagy eshetőségek zsúfolódnak, de nincs az a próféta, vagy jövendőmondó, aki erre a sorsfaggatásra megnyugtató választ tudna adni, egyedül Krisztus igazít el és indít el bizakodással: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek, veletek leszek mind a világ végezetéig! Nagy szükség van erre a bizakodásra, mert ma újabb özönvíz zudult a világra és fenyegeti pusztulással az emberiséget. Ezt az özönvizet akkor látjuk igaz valójában, ha elgondoljuk, minek szánta az Isten az embert és a világot s egybevetjük azzal, hogy mivé tette a bűn az embert és a bűnös ember a vi'ágöt. Az ember a Sátán cimborája, a világ pedig siralomvölggyé, nyomortanyává, bűnbarlanggá, égő pokollá változott, ahol a megfáradt ember nem talál helyet, hol meghúzhatná magát s új erőt gyűjtve indulhatna a reá váló feladatok végzésére. Az özönvíz nemzedékről-nemzedékre ismétlődik. Valahányszor elnémul az imádság a munkás ember ajakán és a Biblia dísztárggyá vagy könyvtári darabbá lesz. Egyszer rabszolgakereskedelem1'nek, máskor inkvizíciónak, egyszer közönyösségnek, máskor racionalizmusnak, egyszer nihilizmusnak, máskor bolsevizmusnak, egyszer francia forradalomnak, máskor világháborúnak nevezik. Egyszer szórakozó, mulatozó emberek mámorában, máskor özvegyek és árvák könnyeinek! patakzásában, egyszer a szolgaság láncának zörgésében, máskor hazafiak bánatos sóhajában árad végig a világon. Az özönvízben, bármilyen formában jelentkezik is, 'csak az marad meg, aki Noéként az Isten szavára figyel t,s építőmunkát végez. Erre a munkára buzdította a püspök hallgatóságát. — Újévi üdvözlés. Győry Elemér dunántúli református püspököt újév napján számos küldöttség kereste fel s a hatóságok s intézetek vezetőinek üdvözlő beszédeire a püspök külön-külön válaszolt s válaszában a további munkálkodás irányelveit jelölte meg. A pápai főiskola összes tagozatainak küldöttsége élén Pongrácz József dr. főiskolai igazgató üdvözölte a püspököt, akinek beszédére válaszolva, Győry Elemér püspök többek között a következőket mondotta: Mindig nehéz volt a felelős állásban levő emberek helyzete, de különösen nehéz ma, amikor kétszeres a felelősség és két ember helyén kell megállni. Ezek az idők nem alkalmasak nagy tervek felvetésére. Ma az az elsőrendű feladat, hogy megtartsuk azt, amit nagy ősöktől örököltünk. Evégből kötelességünk lelkiismeretes hűséggel állani azon a he
